A Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatásából – amelyet április 9. és 18. között készítettek a szokásos 1000 helyett 1500 fő megkérdezésével – az derült ki, hogy a Fidesz–KDNP népszerűsége stagnál, míg legnagyobb kihívójuk, a Tisza Párt továbbra is emelkedőben van. „Egy évvel a 2026-os országgyűlési választás előtt úgy gondoltuk, kiemelten fontos, hogy politikai pillanatképet készítsünk, ami segít értelmezni a következő hónapok eseményeit” – írták.
Az eredményekből az olvasható ki, hogy a teljes népesség 32 százaléka szavazna a Tisza Pártra, ami 3 százalékpontos emelkedést jelent a márciusi adatokhoz képest, míg a Fidesz–KDNP mindössze 1 százalékos növekedést tudott csak elkönyvelni, így 28 százalékra módosítva a márciusi eredményt.
Az intézet hozzátette, hogy a Tisza növekedési tendenciája a párt megalakulása óta töretlen, a jelenlegi 3 százalékot főleg a bizonytalan szavazókból sikerült összeszedni, de a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól is elhappoltak néhány szavazót. „A Kollár Kinga-ügy nem volt elég jelentős ahhoz, hogy csodafegyvernek bizonyuljon a kormánypártok számára” – fogalmaztak, de felhívták a figyelmet, hogy lassan indul a választások előtti „pénzosztás”, ami hozhat a Fidesznek szavazatokat.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!