Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Réz a beszélgetés elején élesen bírálta a centralizált kultúrpolitikai modellt, amely szerinte nem alkotói szabadságot, hanem „kifizetőhelyeket” teremtett. A Budai Vár átépítését a hatalom ízlésének és önreprezentációjának szimbólumaként írta le: szerinte a grandiózus beruházások nem valódi kulturális vagy közösségi célokat szolgáltak, hanem politikai és gazdasági érdekeket.
A filmesztéta szerint az egyik legsúlyosabb következmény nem is a pénzveszteség, hanem az elvesztegetett alkotói energia:
rendezők, filmesek, kreatív szakemberek évekre kiszorultak a rendszerből, miközben a magyar film csak a független alkotásokon keresztül tudott újra kapcsolatot találni a közönséggel. A beszélgetés egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy egy új kormányzatnak nem egyszerűen intézményeket kellene lecserélnie, hanem új kulturális szemléletet kellene kialakítania: decentralizált, átlátható, hosszú távon tervezhető rendszert, amelyben az alkotók és a közönség közötti kapcsolat újra elsődleges lehet.
„Ez a mi ízlésünk?” – a hatalom esztétikája
Réz a beszélgetésben hosszasan beszélt a Budai Vár átépítéséről: szerinte az elmúlt évek beruházásai nem kulturális víziót tükröztek, hanem a hatalom önmagáról alkotott képét.
„Iszonyatos mennyiségű betont, acélt, üveget kellett felhasználni ahhoz, hogy ki lehessen belőle venni a közpénzt.”
A filmesztéta szerint a Vár korábban élő lakónegyed volt, „furcsa kis falu”, amelynek saját közösségi élete létezett. A kormányzati negyed kialakítása azonban megszüntette ezt a világot: az ott élők fokozatosan eltűntek, a helyüket reprezentációs funkciók vették át. „Ezek addig voltak hasznosak, amíg épültek. Addig kifizetőhelyként működtek” – mondta el Réz.
A beszélgetésben többször felmerült: mi lesz ezekkel az épületekkel egy esetleges politikai fordulat után? Réz szerint ezt a kérdést már az építkezések kezdetén fel kellett volna tenni.
A kultúrpolitika vagy szabadságot ad, vagy átnevel
A beszélgetés egyik központi témája a kultúrpolitika szerepe volt. Réz szerint a jelenlegi modell alapvető problémája, hogy a politika nem kereteket teremtett, hanem közvetlenül próbálta meghatározni, milyen kultúra szülessen.
A kultúrpolitika nem arról kellene szóljon, hogy mit vár el a hatalom.
Szerinte a művészet természetes módon kapcsolatban áll a közönséggel, ezt a kapcsolatot viszont a túlzott központosítás torzította el. Az alkotók egy része politikai vagy intézményi lojalitás alapján jutott forrásokhoz, miközben mások teljesen kiszorultak. Réz különösen keményen beszélt az elvesztegetett alkotói évekről: „Nemcsak a pénzt veszítettétek el, hanem ennek az embernek a tudását, hozzáértését, elkötelezettségét is.”
A filmesztéta szerint a rendszer legnagyobb károkozása az volt, hogy egész alkotói generációk veszítették el a lehetőségeiket.
Régi filmes modell, új tanulságok
Meglepő módon Réz András pozitív példaként idézte fel a rendszerváltás előtti filmes struktúra egyes elemeit. Nem a politikai rendszert dicsérte, hanem azt a stúdiómodellt, amelyben szakmai műhelyek működtek hosszú távú […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!