Ismét visszaéltek Karikó Katalin Nobel-díjas professzor nevével az interneten, a kutató hangsúlyozta, soha nem adta és a jövőben sem adja nevét semmiféle termék, gyógyhatásúnak feltüntetett készítmény reklámjához – írta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tájékoztatása alapján az MTI.
Az SZTE professzorának közleménye szerint ismét hamis hírek és álinterjúk jelentek meg, amelyekben a csalók általános orvosként és az emésztőrendszeri betegségek szakértőjeként hivatkoznak rá, aminek nincs semmiféle jogalapja. Karikó Katalin közleménye szerint az álinterjúkhoz róla készült fotók meghamisított változatait használták fel.
A professzor hozzátette: nem nyilatkozott a székrekedés veszélyeiről, nem adta a nevét az ezt tárgyaló állítólagos interjúhoz. Mindezt valótlanul állítják róla, mint azokban a korábbi reklámokban, amelyekben – egyebek között – a körömgomba elleni készítményt vagy az ízületi és gerincfájdalmak elleni módszert és kapszulát hirdették a nevével és képmásával visszaélve.
Karikó Katalin a közleményben kifejtette, az álhírgyártók és a csaláson alapuló szövegek, hamis fotók terjesztői megsértik polgári és személyiségi jogait. Ezek a médiamegjelenések visszaélnek személyes adataival, és tisztességtelenek, mert megtévesztik azokat az embereket, akik a betegségük miatt fogékonyak minden információra, különösen azokra, amelyekről azt állítják, hogy tőle származnak.
A kutató a médiafogyasztó emberek figyelmébe ajánlotta a „fake news”, vagyis a „kamuhírek” terjedése ellen küzdő nyelvészek javaslatát: mindig fokozott óvatossággal, körültekintően olvassanak és tájékozódjanak, mert az álhírekben el vannak rejtve olyan megfogalmazások, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!