A rekkenő hőség az emberi szervezet mellett a víziközmű-rendszert viseli meg a legjobban, a probléma pedig meglehetősen kiterjedt. Számos településen vezettek be vízkorlátozást, egyes helyeken pedig egyenesen vízhiányról számoltak be. Utóbbi kategóriába tartozott a Nógrád vármegyei Erdőkürt, ahol egy elöregedett és szétrepedt cső miatt másfél napig egyáltalán nem volt víz.
Senki nem szólt nekünk előre, hogy elzárják a csapokat. Erdőkürt valamiért teljesen kimaradt a korábbi hálózatfelújításokból, a faluban el van repedve a vízvezeték a földben. Hiába hozott a honvédség tartálykocsit a rendszer feltöltésére, és indult meg hétfő délután valamennyire a szolgáltatás, én inkább kimentem a lajtos kocsihoz, és kannákban hordtam haza a vizet. Egyszerűen nem bízom benne, hogy megmarad a nyomás, hiszen a víz elszivárog a törött csöveken keresztül. A faluban mindenki kétségbe van esve
– nyilatkozta a Blikknek Galovtsik Lilla, egy helyi édesanya, a Fiatalok a Magyar Vidékért Alapítvány önkéntese. A lap a polgármestert, Szebenszkiné Palik Katalint is megkereste, ugyanakkor nem kaptak válaszokat, ugyanis a titkárság jelezte, hogy a falu vezetője éppen vizet oszt a lakosságnak.
A Blikk rámutatott, hogy a helyzet nemcsak Erdőkürtön, hanem Szadán is drámai, mivel egyrészt kiürült a víztározó, másrészt a településen teljesen megszűnt a vezetékes ivóvízellátás. A polgármesterek egytől egyig arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy csak a legszükségesebb esetekben használják az ivóvizet. A vízhiány Zala vármegyét sem kíméli, ott is rendkívüli intézkedések vannak érvényben. Ugyan a Magyar Honvédség vízszállító járművekkel tölti fel a tározókat, továbbra is fenntartják a másodfokú vízkorlátozást.
Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere szerint a lajtos kocsi csak ideiglenes megoldás, majd arról beszélt, hogy ha megtehetné, a víz esetében is egyfajta sávos tarifarendszert vezetne be, mint az áramnál vagy a gáznál.

Több vármegyében is kritikus a helyzet
A tartós hőhullám miatt egyre több helyen kellett vízkorlátozást, emellett a lakók időszakos nyomáscsökkenésről, valamint teljes megszűnésről számoltak be. A helyzet elsősorban Zala vármegyét, valamint Pest vármegye több települését, többek között Szadát, Erdőkertest, Solymárt, Ürömöt, Veresegyházát és Pomázt érinti, de Fejér vármegyében is elkezdték kongatni a vészharangokat. Etyek polgármestere, Zólyomi Tamás arról tájékoztatta a lakosságot, hogy készüljenek fel a teljes vízhiányra. Pátyon egy nap alatt több mint 2500 köbméter víz fogyott el, ebből mindössze 900 köbméter ment el szükséges célokra.
Hétfő este Magyar Péter miniszterelnök is
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/06/30/vizhiany-vizkorlatozas-hoseg-erdokurt-vizvezetek-lajtos-kocsi/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!