Egy éve lakoltatta ki a kispesti önkormányzat azt az idős cigány asszonyt, aki egyedül nevelte 6 éves unokáját egy komfort nélküli József Attila utcai bérlakásban. Irma már 40 éve lakik a XIX. kerületben.
Az asszony élete folyamatos tortúra, mely akkor kezdődött, amikor egy rokonához, annak bérleményébe költözött be a Viola utcába. A rokon halála után először innen tette ki az önkormányzat jogcím nélküli lakáshasználatra hivatkozva. Ekkor a bíróság még kötelezte az önkormányzatot arra, hogy gondoskodjon Irmáék lakhatásáról, így kerültek a 19 négyzetméteres József Attila utcai bérleménybe. (2008-ban az önkormányzat összecsatolta a mellette lévő szükséglakással, így az kétszobássá vált.) 2014-ig nem is volt semmi probléma, de ekkor
Amikor erről Irma tudomást szerzett, hazajött és rendezte a tartozást, Kispest pedig elállt a kilakoltatási szándékától, ugyanakkor – a Roma Parlament ügyvédje, Várkonyi Tibor szerint – korábbi ígéretét megszegve, nem újította meg a bérleti szerződést. Ennek következményeként 2014-től Irmáék ebben a bérleményben jogcím nélküli lakáshasználóként éltek annak dacára, hogy semmilyen tartozásuk nem volt. Kispest lapunknak küldött tájékoztatása szerint a szerződés meg nem hosszabbításában közrejátszott, hogy ebben az időszakban Irmáék folyamatosan tárgyaltak idegenekkel a lakást „eladásáról, elcseréléséről”, melyre jogalapjuk nem volt, és a szomszédok is panaszkodtak, hogy zavarják a nyugalmukat.
Az önkormányzat nyolc éven keresztül azért tudta lebegtetni a kilakoltatást, mert a bírósági gyakorlat szerint ezekben a lakhatási perekben a tulajdonos jogaira vannak tekintettel.
2022 május elején Gajda Péter polgármester nevében a vagyongazdálkodási iroda vezetője azt írta Irmának, hogy tartozása van, amit nem ebben a lakásban, hanem 2003 és 2008 között, még a Viola utcai lakásban való tartózkodása során halmozódott fel 1,2 millió forint értékben. Bár az nem teljesen világos, hogy pontosan ki is halmozta fel ezt a tartozást, az ügy szempontjából nem is lehetne releváns, mivel már elévült. Csakhogy az önkormányzat ennek a rendezését is az idős asszony nyakába varrta, mondván, hogy fizesse ki, mert csak ekkor hosszabbítják meg a bérleti szerződését. Az ügyvéd nonszensznek nevezte, hogy
egy másik ingatlanban, már elévült kötelezettség megfizetésétől tették függővé, hogy abban az ingatlanban, amiben már nyolc éve lakik, megkaphassa a bérleti szerződését.
Irmának azért is életbevágóan fontos volt a bérleti szerződés megkötése, mert a gyámügy ekkor vonta eljárás alá unokáját amiatt, hogy anyja drog- és alkoholproblémái miatt nem bánt vele jól. Az önkormányzat szerint Irma lánya a ház közös berendezéseiben is kárt okozott, a bejárati kaput szétfeszegette.
Nem véletlenül szerette volna azt Irma, hogy ő lehessen az unokája gyámja, ezért kezdeményezte a családba befogadó, gyámként történő kirendelését. Erre azért volt szükség, hogy a gyámügy ne vitesse gyermekotthonba az unokáját.
Csakhogy a gyámügy ehhez csak két feltétel együttes megléte esetén járul hozzá.
- Egyrészt a súlyos mentális betegséggel küzdő lányát (a kisfiú édesanyját) Irma kijelenti a lakásból
- másrészt egy legális állandó lakcímet igazol.
Unokája érdekében az elsőt megoldotta, gyakorlatilag saját lányát utcára téve. A második feltétel kevésbé lélektanilag, inkább bürokratikus okokból mutatkozott kemény diónak. Bement az önkormányzathoz és azt kérte Varga Attila alpolgármestertől, adjon igazolást arról, hogy a József Attila utcai bérleményben életvitelszerűen tartózkodik. (Nem azt kérte, hogy azt igazolják, jogszerűen lakik ott, hanem csak azt, hogy életvitelszerűen.) Ez elegendő lett volna ahhoz, hogy őt befogadó gyámként jelöljék ki.
Kérését nem teljesítették, a gyereket elvették
Kispest önkormányzata azonban ilyen igazolást nem adott, így a gyermek állami gondoskodásba került. Onnan csak úgy tudta kihozni, hogy vidéken élő rokonokhoz fordult, és ők adtak befogadó nyilatkozatot számára; így lett állandó lakcíme, és végül így lehetett Irma a kisfiú gyámja. Az asszony később arról beszélt, hogy a tortúra miatt unokája komoly pszichés traumákat szenvedett el.
2022 augusztusában az önkormányzat vagyonkezelője részletfizetési megállapodást kötött arról, hogy ha a Viola utcai, (már elévült) tartozást 24 hónap alatt egyenlő részletekben törleszti, akkor ebben a két évben maradhat az ingatlanban. Csakhogy e megállapodás megkötésével egyidejűleg lakáskiürítési pert is […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/09/07/kilakoltatas-kispest-cigany-lakhatas-onkormanyzat/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!