Horn Gábor, a Republikon Intézet elemzője szombaton a közösségi oldalán támogatta a Tisza-frakció döntését, amellyel Baka András jogtudóst, az Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi bíráját, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét jelölte köztársasági elnöknek. Az Országgyűlés augusztus 11-én, kedden választ új államfőt.
Baka András nálam teljesen rendben van, és volt szerencsére még jó néhány jelölt, aki nekem rendben lett volna
– írta Horn Gábor. A politikai elemző szerint azonban „Baka András, azt hiszem, nemcsak nekem van rendben, hanem az ország nagy többségének is”.
A poszt egyik központi gondolata a második Orbán-kormány idején történtekre utal, amikor Bakát a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségéből egy alkotmánymódosítással eltávolították. Horn Gábor szerint Baka András jelölése egyben üzenet is „azoknak a fideszes politikusoknak, akik anno megfosztották őt indok és felhatalmazás nélkül hivatalától”.
A politikai elemző szerint az sem probléma, hogy a jelölt a jog világából jön az átmeneti időszakra, „bár tartom, hogy ez nem feltétele a hivatal betöltésének”. Horn Gábor úgy fogalmazott, hogy „Baka András nem pártkatona, biztosak lehetünk abban, hogy megszólal, ha kell, helyettünk is megszólal, ha a helyzet azt kívánja”.
Nem lesz játéka mindenféle szélnek, nem az aktuális politika érdekeit fogja szolgálni, hanem többségünk (ha nem is lehet mindünk) értékeit, érdekeit fogja képviselni
– írta az elemző Baka Andrásról.
A poszt zárásában Horn Gábor a köztársasági elnöki hivatal mércéjéről szólt.
Nem nehéz jobbnak lenni, mint a már feledésbe merülő Sulyok volt, de nem ő, hanem Göncz, Sólyom és talán Mádl a mérce
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!