Hodász András vasárnap, Nagyböjt 5. vasárnapján tette közzé azt az írást, amely pillanatok alatt bejárta a magyar internetet. A bejegyzés formátuma és nyelvezete tökéletesen utánozta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hivatalos körleveleit, ám a tartalom olyan üzeneteket hordozott, amelyeket sokan hiányolnak a mai magyar közéletből.
A fiktív körlevél központi gondolata a lelkiismereti szabadság. Hodász írásában hangsúlyozza, hogy az Egyház nem kötelezheti híveit egyetlen politikai párt támogatására sem, és a választás egy olyan személyes, imádságos döntés, amelyet mindenkinek saját meggyőződése szerint kell meghoznia.
Az Egyházhoz való tartozás nem pártállás kérdése
− olvasható a szövegben, amely arra inti a híveket, hogy ne hagyják, hogy a politikai véleménykülönbségek megosszák a családokat és barátságokat.
„Ne hazudj!” – Üzenet a politikusoknak
A levél legélesebb része a politikai vezetőkhöz szól. Hodász a Tízparancsolat egyik legfontosabb tételét, a „Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!” parancsát emeli ki. Az írás szerint ezt az örökérvényű törvényt semmilyen politikai cél nem írhatja felül, a politikai ellenfél tisztelete pedig a keresztény demokrácia […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!