Hulladékháború robbant ki Marcaliban. A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. június első felében tartott ellenőrzései nyomán felfüggesztette az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató Nonprofit Kft. hulladék-előkezelést végző telephelyének működését, többek között azért, mert olyan hulladékot találtak, amelyeket nem tárolhattak volna a válogatóban. Az önkormányzati tulajdonú, 31 településen közszolgáltatást végző, 55 embert foglalkoztató cég évente mintegy 45 ezer tonna vegyes hulladék előkezelését végezte a MOHU-nak bérmunkában. A hulladékból főként cementgyárakban hasznosítható, magas fűtőértékű tüzelőanyagot és fémeket válogattak ki, így a teljes mennyiségnek csak 30–40 százaléka került lerakóba.
A felfüggesztés óta a vegyes hulladék előkezelés nélkül, közvetlenül megy a lerakóba – emiatt az MTKSZ július 2-án, csütörtökön és július 3-án, pénteken járműveivel többször teljes szélességében lezárta a marcali hulladéklerakóhoz vezető utat, hétfőtől pedig július 29-ig munkanapokon 8 és 16 óra között félpályás útlezárással folytatja a tiltakozást. Krajczár Ibolya ügyvezető az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a cég, amely bevételének nagy részét az előkezelésből szerzi, e tevékenység nélkül egy-két hónapon belül csődbe juthat, és környezetvédelmi szempontból is helytelen, hogy a hulladék válogatás nélkül kerül a lerakóba.
Tévedésből került oda
Az MTKSZ a hétvégi közleményében úgy fogalmazott: a MOHU nyilatkozatában „feltételezéseken alapuló, valótlan állítások szerepelnek”. Az ügyvezető szerint a Marcali Regionális Hulladékkezelő Központ az engedélyeinek megfelelően nem veszélyes hulladékokat fogad, a MOHU munkatársai pedig tévesen feltételezik, hogy a párszáz kilogrammnyi, forgalomba nem hozott, nem használt, üres fecskendő – amely szerintük tévedésből került a MOHU-s hulladék közé – veszélyes hulladék lett volna.
Krajczár Ibolya azt is közölte, hogy a telephelyen felhalmozódott hulladékokat a MOHU elvárása szerint szétválogatták, az 540 tonna úgynevezett nehézanyag-hulladékot pedig a MOHU utasítására „áttermelték” a lerakóba. Állítása szerint a hasznosításra kerülő hulladékok minősége az ország hasonló üzemei közül Marcaliban a legjobb, a telephely forgalma és előkezelési adatai a napi adatszolgáltatásokban folyamatosan láthatók voltak a MOHU számára, a 2014 óta működő létesítménynél pedig sem a korábbi MOHU-s, sem a hatósági ellenőrzések nem tártak fel hiányosságot.
Az ügyvezető sérelmezte, hogy hiába küldtek meg minden kért információt, és hiába jelezték többször, hogy a szolgáltatás feltételei biztosítottak, a MOHU nem zárja le az eljárást, az MTKSZ nem kap lehetőséget személyes egyeztetésre, és azt sem tudják, mi a vizsgálat pontos tárgya, folyamata és időtartama.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az MTKSZ 2025-ben 1,455 milliárd forint árbevételt ért el, adózott eredménye tavaly 21,2 millió forint volt az egy évvel korábbi 58,5 millió után.

5
A MOHU szerint nincs garancia a hibák megszüntetésére
A MOHU július 6-án, hétfőn az Indexnek reagált a kialakult helyzetre. Szerintük a marcali hulladékkezelő továbbra sem adott garanciát a feltárt szabálytalanságok megszüntetésére.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!