Az Eduline több szülőtől kapott megkeresést az elmúlt három hétben, mely szerint nem működik a szülői KRÉTA iOS rendszerű telefonkészülékeken. A hibával kapcsolatban a rendszer a következő tájékoztatást küldte a szülőknek:
A KRÉTA Szülőknek iOS-alkalmazás legújabb verziójának közzétételét az Apple jóváhagyási folyamata – számunkra is tisztázatlan okokból – több mint 10 napja késlelteti. A KRÉTA Tanulóknak iPhone-alkalmazás valamint az androidos szülői és tanulói alkalmazások – az esetlegesen szükséges frissítések letöltése után – továbbra is zavartalanul használhatók. Az iOS KRÉTA Szülőknek alkalmazás frissítésének megjelenéséig javasoljuk a webes felület használatát az iPhone-eszközzel rendelkező felhasználóinknak.
Emiatt szerdán több telefonszámon is megpróbálták elérni a rendszer ügyfélszolgálatát, amelytől azt szerették volna megkérdezni, hogy mikor várható az alkalmazás helyreállása, valamint mit tud tenni az a szülő, aki nem rendelkezik asztali számítógéppel vagy laptoppal. Az ügyfélszolgálat azonban nem válaszolt a megkeresésre, csak ugyanazt az e-mailt küldte el, amelyet a szülőknek is.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/04/30/belugyminiszterium-kreta-szulok-belepes-ios/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!