Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Kedd délelőtt van, didergetően süvít az októberi szél, hol van már a júliusi kánikula, amikor négy hónapja megismert hajléktalan barátom – nyugodtan nevezhetem így a 64 éves, jó kedélyű férfit – még vígan lubickolt a Dunában, itt, a budafoki Városház tértől alig száz méterre. Hetente legalább egyszer találkozunk, rendszerint levág egy doboz sörre, de olyan sármosan húz le, hogy cseppet sem érzem kellemetlennek. Pláne, hogy mindannyiszor mosolyogva teszi hozzá:
Ha már pályázatot nyertél a rólunk írt múltkori riportoddal, akkor igazán meghívhatsz egy italra!
Tulajdonképpen valahol igaza van, így aztán még azon sem kaptam fel a vizet, amikor a múltkor éppen felvettem a budafoki postán a 30 000 forintos nyugdíjasutalványomat, amivel a kormány próbálja elnyerni a rokonszenvemet, és miközben számolgattam a piac előtt a napfényben sütkérezve a borítékból előhúzott 5000-es vouchereket, Zoltán egyszer csak ott termett mellettem a semmiből. Mintha hatodik érzékkel kiszagolta volna, hogy mindjárt csurran-cseppen egy kis pénzmag.
Mi ez a sok utalvány? Nyugodtan megdobhatnál egy ötezressel…
Mivel úgy gondoltam, hogy ez a harmincezer forint talált pénz, meg aztán az igazságérzetem is berzenkedett ellene, hiszen nem szolgáltam meg, néhány másodpercnyi tétovázás után odacsúsztattam Zoltánnak az egyik csekket. Azt azért még hozzátettem, hogy ezért piát nem adnak a közértben. „Azt csak bízd ide” – legyintett fölényesen, és az igazat megvallva pillanatnyi kétségem sem volt afelől, hogy talál megoldást az élelmiszerjegy átkonvertálására sokkal értelmesebb élvezeti cikkekre.
13
No de most nem tűz a nap, jópofa tábortűz ég Zoltánék sátra előtt, víz melegszik lavórban, a forró vízben pedig egy adag készétel fő fóliában. Meg egy kis mosdóvíz.
„Esztikének melegítem, mert nehogy azt hidd ám, hogy mi, hajléktalanok, koszosak vagyunk” – jegyzi meg önérzetesen. – „Pár hete szedtem fel a csajt, 25 éves, olyan csinos, hogy elámulnál, ha meglátnád! A lányom kétszer annyi idős, mint ő.” Amikor kapacitálom, hogy hívja ki Esztikét a sátorból, elkomorul a tekintete: „Nem fog kijönni, mert fél szegény. Tudod, autista.”
Esztike autista, Picur haragos
Esztike helyett egy földszintes méregzsák ugrik elő a sátorból. Ő Picur, állítólag törzskönyvezett tacskó. Bemutatkozás helyett belemar a bokámba, még szerencse, hogy a farmert nem tudja átharapni.
A múltkor vettem a cigányoktól, hároméves, most viszem az állatorvoshoz beoltatni. Meg sérvműtétre
– mutatja Zoltán a dudort Picur hasán. Megjegyzem, hogy a műtét nem lesz olcsó mulatság, de erre meg azt feleli, hogy harmincezer forint, és nehogy azt higgyem, hogy nincs rá pénze.
13
Őszintén szólva ez meg sem fordult a fejemben. Főleg, hogy a barátom sztorizni kezd, és közben hiába várjuk Esztikét. Időnként felszólítások érkeznek a sátor mélyéről, hogy húzzunk el a francba, de Zoltán megnyugtatólag int, ne törődjünk vele. Majd belekezd egy hihetetlen történetbe: „Tudod, 2016 és 2018 között Grazban éltem. Kivittem magammal az akkori barátnőmet is. 2009 óta voltam hajléktalan, akkor adta el a feleségem a házunkat a fejem fölül. Szóval szétnéztem Grazban, és nem bántam meg. Először koldultunk. Suldigung, kleine geld essen. Ez volt a duma, ennyit gyorsan megtanultunk németül.”
Amikor megkérdezem, mindez rezonált-e az osztrákoknál – nem ezt a szót használtam –, visszakérdez.
Micsoda?! Csak úgy potyogtak az öt- és tízeurósok, egy hónapban simán összejött négyezer. A Globus áruház előtt szabadtéri mozi volt, beültem, ott néztem meg a Pillangót, Dustin Hoffmannal. Régi, fekete-fehér filmeket nyomtak, tele volt az egész placc, kib..ott sok néző volt! Egy kis konténerből vetítettek, felfújható székek voltak, az előadás végén azokat összeszedték. Mindig segítettem nekik, és 150 eurónál kevesebb jattot sohasem kaptam. Sokszor egy karton sört is adtak. Levittem az aluljáróba, eladtam fél áron a románoknak, tudod, nem vagyok sörös, inkább a bort szeretem.
Azért megjegyzem, a dobozos sört, amit rendszeresen kap tőlem, még sohasem utasította vissza, és erre is van válasza: „Nem akartalak megsérteni, volt nekem gyerekszobám!” Nem sért meg, csak az érdekel, hogy ha ilyen aranyélete volt Grazban, miért jött haza. Erre meg így felel:
Hát a gyerekek meg a mutter miatt. Megbetegedett, vigyázni kellett rá, aztán meghalt szegény 99 éves korában, egy héttel azután, hogy hazajöttem. Tudod, négy gyerekem van. A Szilvi Manchesterben él, de már dédunokám is van! A […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/10/30/zoltan-negyezer-euro-graz-budafok-kukazas-/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!