A tárcavezető a Flex újabb beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító amerikai vállalat új gyárat épít, és komoly technológiai fejlesztéseket hajt végre Zalaegerszegen.
Tájékoztatása szerint a beruházás értéke körülbelül 36 milliárd forint, amelyhez a kormány 7,8 milliárd forintnyi támogatást biztosít, így segítve 210 új, jelentős részben magas hozzáadott értékű munkahely létrehozását. Ezek közül húsz kifejezetten kutatással és fejlesztéssel foglalkozik.
A miniszter elmondta, hogy a világ több mint harminc államában jelen lévő cég csúcstechnológiás alkatrészeket fog gyártani a legnagyobb autómárkák számára, olyanoknak is, amelyek itt gyárral rendelkeznek.
Szijjártó Péter beszédében a magyar autóipar teljesítményét méltatta, tudatva, hogy tavaly több mint félmillió jármű gurult le a hazai gyártósorokról. Kitért arra is, hogy miután mind a három nagy német autógyártó letelepedett Magyarországon, a kínai óriás, a BYD is érkezik, ezzel hazánk továbbra is az elektromos autóipari átállás egyik európai fellegvára lesz.
És ha megnézzük azokat a fejlesztéseket és kapacitásbővítéseket, amelyek jelenleg zajlanak a magyar autóiparban, akkor azt látjuk, hogy néhány éven belül ezt az évi félmillió darabos termelést meg fogjuk tudni duplázni
– hangsúlyozta a miniszter, aki szerint néhány éven belül Magyarország azon öt ország közé fog tartozni a világon, ahol évente több mint egymillió autót fognak tudni legyártani.
Szijjártó Péter szerint ez egyrészt dicséri a magyar emberek munkáját, ugyanakkor az is világos, hogy a további növekedés alapvető feltétele, hogy a beszállítóipar is tartani tudja ezzel a lépést, és ebből a szempontból komoly haladás a most bejelentett beruházás.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/05/29/szijjarto-peter-autogyartas-kulugyminiszterium/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!