Miért változtattak az ügyeleti rendszeren?
Mint az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Csató Gábor lapunknak elmondta, a koronavírus-járvány rávilágított az egészségügy gyenge pontjaira, amelyek egyike az új ügyeleti rendszer volt. A korábbi rendszerek helyett mostantól minden településen azonos feltételek mellett érhető el az ellátás. A háziorvosi és sürgősségi ellátás összekapcsolásával a várakozási időket akarták csökkenteni. Szintén fontos pont, hogy az érintett a területileg hozzá közelebbi ügyeleti ponton kap ellátást, nem feltétlenül ott, ahova lakcíme alapján tartozik. Az OMSZ szerint ezzel is gyorsabb ellátáshoz jutnak a betegek.
A gyermekorvosi ügyeletek száma bővült, Budapesten és a főváros közelében eddig egyedül a Heim Pál Gyermekkórház látta el a feladatot, októbertől már a Szent János Kórház és a XIII. kerület Révész utcai rendelő is bekapcsolódott, illetve az agglomerációban is több ügyeleti pont áll rendelkezésre.
Miért pont most jött a változás Budapestre?
Az Országos Mentőszolgálat által működtetett új orvosi ügyeleti rendszert 2021. július elsejétől pilotprogram keretében tesztelték Hajdú-Bihar vármegyében, ahol a tapasztalatok alapján 2023. február elsejétől elsőként élesedett a rendszer, majd vármegyénként fokozatosan került bevezetésre, márciustól Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, áprilistól Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, májusban Komárom-Esztergom és Békés vármegye csatlakozott. Az év többi hónapjaiban újabb vármegyék kapcsolódtak be, Pest megyére idén februárban került sor, ami az OMSZ szerint előkészítette, hogy a legnagyobb lélekszámú terület, Budapest is átálljon október 1-jétől az új orvosi ügyeleti rendszerre, ami ezzel országosan egységessé válik. A lakosság számára részletes tájékoztatást tettek közzé az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket illetően.
Hogyan működik?
Az egységes alapellátási ügyeleti rendszer telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is egységesen: 1830. A legfrissebb vármegyei adatok alapján az átlagos várakozás 49,68 másodperc. A beteg egy menürendszeren keresztül irányítószámmal tudja beazonosítani magát, így derül ki, melyik a hozzá legközelebb álló ügyeleti terület, ellátóhely. Amint ez megtörtént, a rendszer a kezelőhöz kapcsolja. A hívás során a mentőszolgálat szakembere felméri a beteg állapotát, és az adott helyzetre legmegfelelőbb megoldást kínálja. Ez lehet
- telefonos tanácsadás,
- ellátóhelyre irányítás,
- ügyeletes orvos küldése,
- vagy sürgős esetben mentőautó riasztása.
Az egységes ügyeleti rendszer hétköznapokon 16 és reggel 8 óra között, hétvégén és ünnepnapokon pedig 24 órás szolgáltatással áll […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/10/01/egeszsegugy-ugyeleti-rendszer-budapest-atallas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!