Mint írtuk, a Heti Válasz podcastadásában csütörtökön először szólalt meg nyilvánosan Ránki Sára, az a bűnügyi nyelvész szakértő, akinek jelentésére támaszkodva ítélték jogerősen hét év börtönre Gyárfás Tamást, illetve életfogytiglani börtönbüntetésre Portik Tamást Fenyő János meggyilkolásának felbujtóiként.
„1 óra 20 percben Ránki Sára sok mindenről beszél. Egyről nem. A lényegről. Az ügyem perdöntőnek bizonyult mozzanatáról. Hiába kap ez nap mint nap kiemelt hangsúlyt a médiában: a súlyos tévedésről nem szól” – kezdi reakcióját Gyárfás az Indexnek megküldött nyilatkozatában, majd hozzáteszi, a bíró két beszélgetésrészletből kreált egy harmadikat.
Az egykori producer úgy véli, Ránki helyesen idézett ugyan egy részletet, ahol ő maga mondja, hogy „széttártam a…” – de ezt egy kaposvári áfacsalási ügyről szóló beszélgetésben tette, nem gyilkossággal kapcsolatban. Gyárfás szerint a szakértő által idézett beszélgetés egyértelműen mutatja: háromszor hangzik el a „Kaposvár” szó, és Portik is háromszor erősíti meg: „Így van… Igen… Így igaz.”
Portik az ujjai összedörzsölésével jelezte, hogy a kaposvári ügyemben pénzzel mindent el lehet intézni. Portik szándékát én nem erősítettem meg, de tény, hogy azt nem is cáfoltam. A széttárt karral kimutattam, hogy csináljon ő azt, amit akar
– magyarázza Gyárfás, majd hangsúlyozza: „Egy biztos: tőlem soha nem kapott egy fillért sem. Márpedig pénz nélkül senkit sem lehet lefizetni, és ingyen nem is gyilkolnak”.
Kiemeli: „Fenyőről ebben a dialógusban szó sem esik. Fenyő János soha nem élt Kaposvárott… A kéz széttárása tehát nem a gyilkosságra utal. Ennek sajátos értelmezése súlyos és mindmáig megmagyarázhatatlan tévedés”.

Az elhallgatott beszélgetésrészlet
Gyárfás szerint Ránki szándékosan kihagyta a 2004. február 7-én rögzített beszélgetésrészletet, amely az ítélet egyik legdöntőbb megállapításának alapja volt. Ebben Portik azt mondja: „Szét*asszuk? Erre te mondtad, hogy igen”.
Majd részletesen idézi a kihagyott párbeszédet:
Portik: Én mutattam, és kérdeztem tőled, hogy mi legyen az emberrel. Szét*asszuk? Erre te mondtad, hogy igen. Ne, nem én tettem (?) ilyeneket, most nehogy kitaláld a végén…
Gyárfás: (közbeszól) Én, ezt úgy emlékszem, akkor, hogy
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/05/03/gyarfas-tamas-fenyo-gyilkossag-ranki-sara-nyelvesz-reakcio/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!