„Nem tudom, meddig fogok még showműsorokat vezetni, de én a sportból indultam, és valószínűleg az is lesz az utolsó, amit a koromból adódóan csinálhatok” – mondta Gundel Takács Gábor a 24.hu-nak adott interjújában.
A beszélgetésben szó volt többek között arról, hogy:
- „Amikor nem közvetítettem, akkor is követtem a sportot, ez egy állandó dolog az életemben. Minden más változott közben: ma már rengeteget lehet készülni, tengernyi az adat. Viszont úgysem tudok annyit elraktározni fejben, mint amit elvárnak a nézők”;
- Állítása szerint rossz irányba ment a szakmája, hiszen túl sok a háttérinformáció. „Van olyan kolléga, aki azt hiszi, attól jó a közvetítés, ha sok háttérinfót ad a nézőnek, sőt, örül is ennek”;
- A zenei ízlését illetően elmondta, nagyon szereti az improvizatív zenét, a diszkóért vagy a technóért azonban sosem volt oda. Hozzátette, hogy a telefonjának a zenelejátszójában két gyűjtemény van, az egyiket akkor hallgatja, ha egyedül van az autóban, a másikat pedig akkor, ha a családdal. Mint mondta, utóbbi gyűjtemény az emészthetőbb;
- A Magyar Televíziónál született meg a Gundel Takács vezetéknév, mert a sportosztályon volt már egy Takács Gábor. „Eleinte nem is volt ebből probléma, mert én ügyelő voltam, ő pedig gyártásvezető. Amikor elkezdtem interjúkat csinálni, szólt, hogy valamit változtassak a nevemen. Nem akartam rövidítést, ezért elkezdtem használni a Gundelt, édesanyám miatt” – […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!