Az MTI szerint Gulyás Gergely Budapesten, az angyalföldi református templomban mondott beszédet a templom felújításáért tartott hálaadó istentiszteleten. Mint mondta, szerinte a kereszténység a „legszemélyesebb közügy”, mert Magyarország történelmén az államalapítástól napjainkig végigtekintve jól látható, hogy a kereszténység mit tett hozzá a magyarság életéhez.
Emlékeznünk kell, miként formálta gondolkodását és kultúráját, miként mutatott utat jó és rossz időkben, hogyan adott erőt kiállni a nehézségeket és reményt, hogy a legnehezebb időkben is higgyünk egy jobb kor eljövetelében
– mondta a miniszter.
Gulyás Gergely az angyalföldi gyülekezetről szólva felidézte: a múlt század elején néhány lelkes fiatal lelkész kezdte a missziót a legszegényebb munkásnegyedben. A küldetés új erőre kapott, amikor „Trianon száműzöttjei”, az Erdélyből Angyalföldre telepített „vagonlakó menekültek” is csatlakoztak a gyülekezethez. Az itt élők nemcsak felépítették, de a XX. század legnehezebb évtizedeiben – amikor kellett, hatalmas erőfeszítések árán – is megőrizték a templomot és a gyülekezetet – mondta.
Hangsúlyozta azt is, hogy a templomépítés mindig közösségépítés is. Az angyalföldi gyülekezeti tagok, akik vasárnaponként együtt hallgatják Isten igéjét, azok, akik online követik az igehirdetéseket, valamint az a 400 iskolás, aki református hittant tanul az angyalföldi iskolákban, egy közösséget alkot. Olyan közösséget, amelynek tagjai részt vesznek egymás életében, közös a hitük, „osztoznak […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!