A főként az ország délnyugati, nyugati felében kialakult réteges felhőzet csak lassan szakadozik, gomolyosodik – maradnak tartósan felhős tájak –, máshol a látási viszonyok javulása után általában naposra fordul az idő, északkeleten lehet felhősebb az ég – közölte a HungaroMet.
Néhol szitálás, főként az északkeleti harmadban zápor, kis eséllyel zivatar is előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű, a felhősebb nyugaton számíthatunk az alacsonyabb értékekre.
A HungaroMet előrejelzése szerint kedden Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében van érvényben elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés zivatar miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.
Mennyi csapadék várható?
Hétfő este azt írta a HungaroMet, hogy sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban.
Kedd hajnalra a legtöbb helyen eláll az eső, és keddtől kezdődően a Kárpát-medence az északi anticiklon déli peremére kerül, így a folytatásban alapvetően száraz légtömeg érkezik az ország fölé. „Emiatt sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban” – tették hozzá.
Megjegyezték: Magyarországon kedden főként északkeleten, szerdán pedig inkább az ország délnyugati felén alakulhatnak ki nem nagy számban záporok, de csütörtöktől kezdve több napon keresztül csapadékmentes idő várható.
Árvízveszély Magyarországon
Magyarországra hétfőn érkezett meg az árhullám, a Szigetközben már hétfőn az árvízzel szemben védekeztek, sok településen homokzsákokkal, és Kelet-Magyarországról is valamennyi vízügyi szakembert ebbe az országrészbe […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!