A parlamenti választások előtt egy héttel a hazai felnőtt népesség 39 százaléka volt a Tisza Párt támogatója, így Magyar Péter pártjának népszerűsége továbbra is jelentősen meghaladja a Fidesz-KNDP-ét (30 százalék). A választási kampány alatt mindkét párt erősödni tudott: a Tisza támogatottsága 4, a Fidesz-KDNP-é pedig 3 százalékponttal emelkedett az év elejéhez képest – írja közleményében az intézet.
Az Idea szerint az elmúlt hónapokban nőtt a választási hajlandóság a társadalomban, sokan választottak pártot maguknak. Január óta 27-ről 21 százalékra csökkent a politikai preferenciáikban bizonytalan felnőttek hányada.
A biztos szavazó, pártot választani tudók körére értelmezett adatok azt mutatják, hogy a Tisza a pártlistákra leadott szavazatok alapján magabiztos győzelmet aratott volna egy április legelején megrendezett parlamenti választáson. Magyar Péter pártja a szavazatok 50 százalékát gyűjtötte volna be, miközben a Fidesz-KDNP-t csak a választók 37 százaléka támogatta volna. Ebben a körben 3 százalékponttal nőtt a Tisza előnye január legeleje óta – jegyezték meg.
Az elmúlt hónapokban a Mi Hazánk és a DK szavazati arányai is a parlamenti frakció alapításához feltétlenül szükséges 5 százalékos küszöb közelében mozogtak a biztos szavazó, pártot választani tudók körében. A választási kampány utolsó hete mindkét párt számára kulcsfontosságú. Ha támogatói bázisaikat magas szinten tudják mozgósítani, akkor akár még négypárti parlament is alakulhat április 12-e után. Ha viszont ez nem sikerül, a várhatóan minden korábbinál magasabb választási részvétel miatt az is könnyen előfordulhat,
hogy végül a Mi Hazánk és a DK is kiszorul majd a parlamentből
– vélekedett az intézet.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!