1. Egy hatéves kisfiú ült a pápa trónjára
2013 októberében – a fél éve regnáló – Ferenc pápa családokkal találkozott a vatikáni Szent Péter téren. Nagy nyüzsgés volt a téren és a színpadon egyaránt, amikor egy hatéves, sárga pulóveres kisfiú odalépett az egyházfőhöz, és megölelte. A kisfiút nem lehetett lecsalni a színpadról, sőt Ferenc pápa beszéde alatt be is ült az egyházfő székébe.
2. Hófehér pápai öltözetben ugrott be CD-t vásárolni
Köztudott, hogy Ferenc pápa rajong a zenéért és a fociért. A vallási vezető nemrég egy vatikáni rendszámú Fiat 500-asból szállt ki, hogy CD-t vásároljon magának egy római hanglemezboltban. Néhány perc elteltével Ferenc egy klasszikus zenei CD-vel szállt vissza az autóba. Az olasz sajtó úgy tudja, hogy bíboroskorában a pápa rendszeresen vásárolt ugyanebben az üzletben hanglemezeket.
3. Pápaként első munkanapján minibuszra szállt
Ferenc pápától mindig távol állt az urizálás és a rongyrázás. Mi sem bizonyítja jobban, hogy első munkanapján a Vatikán Hotelből nem egy sofőr vezette luxusautóval érkezett a Sixtus-kápolnába, hanem egy minibusszal.
4. Tangózó párok a Szent Péter téren
Ferenc egy interjúban elárulta, hogy fiatal korában rendszeresen járt táncos estekre, legszívesebben tangózni szeretett. Az idős pápa mára kerekesszékbe kényszerült, de a zene és a tánc ma is jókedvre deríti. Például 78. születésnapján egy kisebb tömeg lepte el a Szent Péter teret, hogy tangótáncukkal köszöntsék az egyházfőt, aki személyesen meg is jelent az ünneplők között.

[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/04/27/ferenc-papa-romai-katolikus-egyhaz-budapest-papalatogatas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!