Dicsértessék a Jézus Krisztus – kezdte Ferenc pápa, azzal folytatva: örül, hogy 2021 után ismét itt lehet, „a kegyelem nagy pillanata volt, és biztos vagyok benne, hogy lelki gyümölcseit máig is élvezitek”.
Krisztus a mi jövőnk
– hangsúlyozta az egyházfő.
Ferenc pápa elmondta: megláthatjuk a világunkat időnként megrázó viharokat, a gyors és folyamatos társadalmi változásokat és a hit válságát is, de azzal a látással, amely nem enged a csüggedésnek és nem veszíti szem elől a húsvét középpontját, a feltámadt Krisztust, aki a történelem központja és a jövő.
Életünk bármennyire is törékeny, szilárdan az ő kezébe van helyezve. Ha erről megfeledkezünk, akkor még mi is, pásztorok és világiak, emberi eszközöket és megoldásokat fogunk keresni, hogy megvédjük magunkat a világtól.
Visszatérni Krisztushoz mint a jövőnkhöz – folytatta Ferenc pápa, hozzátéve, hogy ne essenek áldozatául a világiasság váltakozó széljárásainak.
Ferenc pápa hangsúlyozta: saját korunk naiv olvasata is veszély, amely az alkalmazkodás, a konformitás kényelmén alapul, és elhiteti velünk, hogy mégis minden rendben van, csak mérlegelés nélkül alkalmazkodunk kell hozzá. A katasztrofális kishitűséggel és az alkalmazkodó szellemmel szemben az evangélium megajándékoz a megkülönböztetés kegyelmével. A pápa úgy véli, nincs igaza azoknak, akik azt ismételgetik, hogy minden elveszett a régi értékekből.
Az egyházfő arról is beszélt, hogy minden változékony, nem marad kő kövön, az Úr viszont nem akar csüggedést okozni vagy félelmet kelteni. Megemlítette a fügefa képét is.
Egy próféciával teli befogadásra nyertünk meghívást, megtanuljuk felismerni Isten jelenlétének jeleit a való világban, még ott is, ahol kihívás vagy kérdés formájában érkezik. Legyetek figyelmesek, anélkül hogy elvilágiasodnánk. Figyeljetek oda az elvilágiasodás folyamatára
– húzta alá a pápa.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/04/28/ferenc-papa-papalatogatas-papalatogatas-2023/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!