A Fővárosi Főügyészség vádat emelt azzal a hatvanas éveiben járó férfival szemben, aki miután hosszú ideig erőszakoskodott feleségével, úgy akart végezni vele, hogy rágyújtotta 11. kerületi lakásukat.
Az ügyészség közleménye alapján a pár 2022 májusában házasodott össze, a párkapcsolatukat végig beárnyékolta a férfi féltékenysége és rendszeres alkoholfogyasztása. Sokat veszekedtek, a konfliktusok közben a férfi gyakran szidalmazta, becsmérlő kifejezésekkel illette, valamint fenyegette és bántalmazta a sértettet.
Arra ébredt, hogy ég mellette az ágy
A férj 2022. december 10-én este ismét féltékenykedni kezdett, és hajnalig veszekedett feleségével. Másnap este a sértett rosszul érezte magát, ezért a hálójukba ment, ahol oxigénhiányos állapotban, elaléltan az ágyra támaszkodott. Ekkor a vádlott utánament és meggyújtott egy ruhadarabot, amit az ágyra dobott. A férfi mindkettejük halálát akarta elérni a tűzzel, és már régóta fenyegetőzött azzal, hogy inkább megöli a nőt, minthogy az másé legyen. A sértett arra tért magához, hogy mellette már ég az ágy. Ekkor az ott lévő párnákkal megpróbálta eloltani a tüzet, de nem sikerült, mert a párnák is lángra kaptak, majd a tűz rövid idő alatt továbbterjedt a lakás többi részére is. Mikor a nő látta, hogy nem tudja eloltani a tüzet, kimenekült a lakásból. A szomszédok, miután észlelték a problémát, értesítették a tűzoltókat, akik eloltották a tüzet.
A lakásban található nagy mennyiségű éghető anyag, valamint a lángok intenzitása és gyors terjedése miatt a tűz a lakásban tartózkodó nő életét közvetlenül veszélyeztette. A tűz a lakáson kívülre is átterjedt, a ház tetőszerkezete […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/05/31/bunugy-feltekeny-ferj-ragyujtotta-a-lakast-feleseg/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!