„Tekintettel a jelenleg fennálló hőségriadóra, és az előreláthatólag még hosszú ideig tartó hőségre, a korábbi évekhez hasonlóan várjuk és szeretettel fogadjuk azokat, akik számára hűsítő lehetőség lehet klimatizált kórházunk” – írta Facebook-oldalán a Budapesti Szent Ferenc Kórház.
Hozzátették, hogy a földszinti előtérben és az étkezőben vízzel és könyvekkel is várják az odalátogatókat.
Természetesen nem a legmelegebb napszakban, de érdemes kertünkbe is lemenni, vannak árnyas részei. Az is kellemesebb környezet lehet a négy fal közti hőségnél
– zárták a bejegyzést.
Mint írtuk, a nyári hőségben több magyarországi egészségügyi intézményben is problémát okoznak a meghibásodott hűtőrendszerek. Az Országos Onkológiai Intézet egyik épületében már helyreállt a központi klíma működése, de egy másik épületben továbbra is fennáll a meghibásodás veszélye, ami a járóbeteg-ellátást és egyes sugárterápiás kezeléseket is érintheti.
Közben a győri Petz Aladár Oktatókórház egyik részlegében is leállt a klímaberendezés, ahol vízosztással segítik a betegeket. A kormány szerint már megkezdődött a kórházi hűtési rendszerek korszerűsítésére elkülönített források kifizetése.
(Borítókép: A Budapesti Szent Ferenc Kórház rehabilitációs mintakertje 2026. március 30-án. Fotó: Purger Tamás / MTI)
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/06/25/budapesti-szent-ferenc-korhaz-felhivas-hoseg-husoles-klima-viz/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!