Debrecen önkormányzata közleményében jelezte, hogy az akkugyár ellenzői helyi óvodák és iskolák dolgozóit kezdték el zaklatni – számolt be róla a Hajdú-Bihar vármegyei hírportál.
A városvezetés szerint először csak tüntetésre hívó leveleket küldtek, majd telefonon is egyre agresszívabb stílust alkalmaztak. Mint írták, Debrecen összetartó közösségét „a Tisza Párt szervezeteként Mikepércsről egy hangos kisebbség megpróbálja szétzilálni”.
Közleményük szerint kedden több hívást is kaptak a debreceni intézmények. Az egyik dolgozó kijelentette, hogy nem kíván csatlakozni a politikai mozgalomhoz, mire a telefonáló azt felelte, hogy „akkor fel leszel akasztva”.
Debrecen önkormányzata szerint a véleménynyilvánítás szabadságába nem fér bele, hogy megfélemlítsék az embereket, ezért az ügyben rendőrségi feljelentést tesznek.
Hozzátették, hogy a 2023-as közmeghallgatások alkalmával a város már megtapasztalhatta, hogy „a Debrecenbe utaztatott hivatásos provokátorok és tüntetők milyen botrányos, erőszakba torkolló gyűlölethullámot képesek elindítani, majd mossák kezeiket”.

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!