Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Strasbourgban, a magyar uniós elnökség európai parlamenti bemutatójának margóján vitázna Magyar Péterrel, miután a Tisza Párt elnöke már kétszer is visszautasította, hogy a közmédia stúdiójában politikai vitát folytasson a fideszes politikussal.
„A magyar uniós elnökség bemutatásán az Európai Parlamentben a tervek szerint én is ott leszek, illetve Ön is ott lesz mint képviselő. Pontosabban elvileg Önnek is ott kellene lennie. A javaslatom a következő: ezen esemény margóján tartsunk egy külön vitát kettőnk között a magyar közmédia szervezésében” – közölte Orbán Balázs.
Ha a televízió is beleegyezik, akkor remélem, hogy ez így Önnek is elfogadható lesz, és nem jön több angolnázás, vádaskodás, elsomfordálás. Képviselő Úrnak a saját hitelessége megmentése érdekében csak igent kellene mondania arra, amit hónapok óta követel másoktól. Bátorítanám, ezúttal ne legyen gyáva! Én kivárom
– üzente a politikai igazgató Magyar Péternek.
Az Európai Parlament csütörtökön hozta nyilvánosságra az első októberi plenáris ülésének napirendtervét, mely szerint október 9-én vitatják meg az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségi programját. Ekkor kerülhetne sor a két politikus vitájára is, amennyiben Magyar Péter úgy dönt, hogy elfogadja Orbán Balázs ajánlatát.
Kétszer már nemet mondott
E hét elején írtuk meg, hogy Orbán Balázst és Magyar Pétert is várta a köztévé a 48 perc stúdiójába, hogy kamerák előtt vitassák meg Magyarország aktuális helyzetét. Magyar Péter azonban azt válaszolta, hogy bár köszöni a meghívást, jelenleg az egész országgal együtt ő is a dunai árvíz elleni védelmi munkálatokon dolgozik, így visszautasítja a lehetőséget.
A politikus Orbán Balázsnak is üzent: „Ilyenkor nem a propagandaadótokon kell okoskodni, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/09/22/orban-balazs-magyar-peter-europai-parlament-vita/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!