Július 22-én, szombaton Deva önálló budapesti koncertet ad a Kobuciban. Ezen az alkalmon a teljes öttagú csapattal lép színpadra. Az estet a Musspell nyitja majd. A kolozsvári duónak nemrég jelent meg bemutatkozóalbuma szintén Zságer Balázs kiadójánál, iamyank producerelésében.
Balatoni ízelítővel várják ezen a napon a Czakó Piaczra azokat, akik nem jutnak le ezen a hétvégén a tóhoz. Lesz retró burger, hotdog, csavart fagyi és kürtőskalács, a termelők pedig a szokásokhoz híven elhalmoznak isteni magyar gyümölcsökkel.
Ígjen a falu címmel indul útjára július 22-én egy új rendezvénysorozat a Fonóban, amely újszerűen közelíti meg a már közismert táncházformát. Az eseményen a hagyományos táncházak hangulata találkozik a közkedvelt folkkocsma-hangulattal és így kerekedik belőle egy igazi nagy folk-házibuli. Egy ilyen esemény pedig nem is találhatna magának jobb helyszínt, mint a Fonó otthonos befogadó terei. Most szombaton a Fokos muzsikálja majd a talpalávalót.
A vasárnap sem lesz unalmas
Július 23-án, vasárnap a Mad Garden Budában a gazdikat és a kutyusokat egyaránt finom falatokkal várják a szervezők, reggel 10 órától.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/07/20/budapest-deva-musspellen-balaton-programok/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!