Több büntetőeljárást is indított a sokáig rendőrségi toborzó anyagokon is szereplő rendőrnő, Szilvia ellen férje. A nő elmondta, az eljárások bosszúból indultak, az egyikben pedig éppen ellene akarnak vádat emelni, állítása szerint azonban ártatlan. Hozzátette, hogy a szintén rendőr férjéről a parancsnokai tudták, hogyan bánik vele, mégsem kapott segítséget.
Szilvia a Blikknek elmondta, hogy házasságuk rosszul végződött, és egy eldurvult vitát követően, az egyik parancsnoka biztatására tett feljelentést testi sértésért a férje ellen. „Hogy ezt meg mertem lépni, olaj lett a tűzre” – mondta, majd hozzátette, hogy a férfi ekkor több büntetőeljárást is kezdeményezett ellene, például csoportos garázdaság miatt is.
Egy alkalommal, amikor a kislányomért mentem az oviba az új párommal, a bejárat előtt a két férfi között lökdösődés alakult ki, és mivel én is ott voltam, engem is belevettek a garázdaságba. Ugyanakkor a kamerafelvételeken jól látszik, hogy én semmit sem tettem. De egy évvel ezelőtt meggyanúsítottak – és persze rabosítottak is, ami megalázó és sértő volt számomra –, most meg az ügyészségtől érkező jelek alapján hamarosan vádlott is lehetek
– mondta. A büntetőeljárás miatt méltatlansági eljárás indult vele szemben, ami miatt akár az állását is elveszítheti.
2022 nyarán, egy „otthoni perpatvar” után a parancsnokai felszólították, hogy hagyja el házukat az akkor négyéves kislányával. A rendőrnő elmondta, pályafutása alatt egyszer sem tapasztalt olyat, hogy a bántalmazottnak kellene elhagynia otthonát. A több mint egy éve tartó csoportos garázdasági ügye miatt pedig kinevezést és jutalmat sem kaphat.
Korábban bőven volt elismerésben részem, hiszen kiváló teljesítményértékeléseket kaptam. Hogy még arra is felkértek, hogy a fotóm […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/04/09/rendorseg-bantalmazas-hazassag/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!