Európában egyedülálló stadion show-val nyitotta meg a tanévet a Debreceni Egyetem (DE) szeptember 18-án. Az intézmény nyolcadik yoUDay show műsorán ezúttal ötszáznál is több fellépő ejtette ámulatba, szórakoztatta és varázsolta el a húszezres egyetemi polgárságot a Nagyerdei Stadionban. Azért, hogy a bulin minden a megfelelő módon történjen közel ezer fő dolgozott a háttérben.
A rendezvény résztvevőit Szilvássy Zoltán rektor, Bács Zoltán kancellár és Csont István, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte. Az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kossa György pedig külön köszönetet mondott azoknak a tanároknak és diákoknak, akik az árvíz elleni védekezésben vesznek részt.
Ez az este mindenkiről szól, ezért azt kérem, nyíljon meg a szívünk és mutassuk meg, hogy együtt vagyunk
– fogalmazott, majd elhangzott az idei yoUDay jelszava is: „Aki akar, jöjjön velünk az úton.”
A rendezvény programjainak sorát az egyetemi kötődésű Impact zenekar indította. A dobok mögött Szilvássy Zoltán rektor foglalt helyet, míg a billentyűk mögé Tőzsér József rektorhelyettes állt, Bács Zoltán kancellár pedig énekesként közreműködött. A banda az LGT ikonikus Valaki mondja meg című dalát adta elő. Később a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club mazsorettesei és az intézmény cheerleaderei is színpadra kerültek. A showban a debreceni Feeling Táncstúdió, a R&B Dance Tánciskola, a Valcer Táncstúdió és a Piruett Tánc Stúdió növendékei, és idén először a Dance Universe Tánciskola és a Debreceni Mazsorett Együttes növendékei is szerepeltek.
7
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/09/19/debreceni-egyetem-tanevnyito-stadion-nagyerdo-show-youday/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!