Sulyok Tamást az Alkotmánybíróság elnöki tisztségéből kérték fel az új közfeladatra egy rendkívül kényes politikai helyzet árnyékában. Annak ellenére, hogy a kegyelmi ügy óriási társadalmi felzúdulást váltott ki, vannak, akik vissza-visszatérően egyfajta kritikaként fogalmazzák meg Sulyokkal szemben, hogy ez idáig nem adott kegyelmet. Noha a volt alkotmánybíró a nyilvánosság számára is világossá tette több megszólalásában is, és köztársasági elnöki határozatban is rögzítette, hogy „a kegyelemre senkinek nincs alanyi joga” és hogy „a kegyelem nem csorbíthatja általánosságban az állami büntetőigény érvényesítéséhez fűződő érdeket… az államot képviselő köztársasági elnök kegyelmezési joga csak kiegészítő és kivételes korrekciós hatáskör, amely nem irányulhat a bíróság döntésének felülbírálatára, és nem biztosít fellebbezési fórumot”.
A kegyelmezés jogkörét érintő kérdésekhez hasonlóan az is időről időre megjelenik, hogy Sulyok Tamás nem sok vizet zavar köztársasági elnökként, hivatali tevékenysége alig akad.
Az államfő diplomáciai tevékenysége
A köztársasági elnök első hivatali évében 4 nagy nemzetközi csúcstalálkozón vett részt. A lengyelországi Wislában a Visegrádi Négyek csúcstalálkozóján képviselte Magyarországot. Szintén Lengyelországban, Krakkóban részt vett az Arrailos-csoport csúcstalálkozóján, ahol 10 európai államfővel tanácskozott. Vilniusban, a Három Tenger Kezdeményezés Csúcson 12 elnökkel, míg a szlovéniai Brdóban a szomszédos országok elnökeinek informális találkozóján 4 államfővel oszthatta meg gondolatait, csakúgy, mint a jelen lévő sajtón keresztül a nyilvánossággal. Az államfő a Sándor-palota honlapja szerint ezen csúcstalálkozók alkalmával több kétoldalú tárgyalást is lebonyolított.
Emellett 14 kétoldalú államfői találkozón vett részt. Néhány fontos partner a teljesség igénye nélkül: Hszi Csin-ping kínai, Recep Tayyip Erdogan török, Isaac Herzog izraeli elnök. Európából Andrzej Duda lengyel, Peter Pellegrini szlovák, Alekszandar Vucsics szerb, Rumen Radev bolgár, Viola Amherd svájci, Frank-Walter Steinmeier német államfő.

Sulyok Tamás második külföldi hivatalos útja – a Vatikánt követően – Bécsbe vezetett, ahol Alexander Van der Bellen szövetségi elnök fogadta. A szomszédság okán is szoros államközi kapcsolatok mellett az államfő személyes múltja szempontjából is fontos látogatás volt ez, hiszen korábban tiszteletbeli konzulként tevékenykedett Ausztriában.
Tavaly augusztusban, a Páneurópai Piknik 35. évfordulóján a magyar államfő Frank-Walter Steinmeier német elnökkel közösen emlékezett meg az európai történelem sorsfordító eseményéről, amelyről Sulyok Tamás a soproni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az tulajdonképpen a „német egyesítés trójai falova” volt.
A köztársasági elnök nyolc külföldi házelnökkel is tárgyalt hivatalának első évében. Többek között a mongol, az egyiptomi, a kazah, az örmény, a szlovák és a georgiai törvényhozás vezetőit is fogadta a Sándor-palotában.
A Magyarországra akkreditált diplomáciai testület tagjaival két alkalommal találkozott Sulyok Tamás, de a nagykövetek megbízóleveleinek ünnepélyes átadási ünnepségei mellett – amelyekből közel húsz esett az első évre – számos eseményen volt alkalma szót váltani a nagykövetekkel.
Nemzetközi szervezetek vezetői is szép számmal adták egymásnak a Sándor-palota kilincsét. Járt itt az Európa Tanács főtitkára, az OECD főtitkára, a Nemzetközi Energiaügynökség ügyvezető igazgatója, az Interparlamentáris Unió elnöke, a Szellemi Tulajdon Világszervezet főigazgatója vagy éppen a Business Europe vezetői, de az ENSZ ifjúsági küldöttségei is.
Beszédet mondott, és személyesen is találkozott a tavalyi World Science Forumra érkező világhírű magyar és külföldi tudósokkal. Sulyok Tamás egyéb diplomáciai találkozói közül kiemelt jelentőségű volt a vatikáni vezetőkkel való találkozása.
Figyelemre méltó, hogy az államfő 4 különböző alkalommal járt Erdélyben: Kolozsváron, Déván, Temesváron, illetve Sepsiszentgyörgyön.
A magyarságot, a nemzettudatot, a kulturális hagyományokat segítő és erősítő események közül az államfő jelen volt, és találkozott a Csángó Bál résztvevőivel, az Időtálló Örökség Gyermek- és Ifjúsági Néptáncantológia fellépőivel, a külhoni magyarok képviselőit tömörítő Magyarország Barátai Alapítvány tagjaival, ott volt és beszédet mondott a Néprajzi Múzeumban a Székelyek – Örökségmintázatok című kiállítás megnyitóján, és fogadta a Rákóczi Szövetség diaszpóra programjának diákjait a Sándor-palotában.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/03/10/sulyok-tamas-elso-eve-elnok-kegyelem-nelkul/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!