Pikó András Józsefváros polgármestere, Jámbor András független országgyűlési képviselő, és Karácsony Gergely főpolgármester közös levelet küldtek Dobrev Klárának, a DK elnökének és Komjáthi Imrének, az MSZP elnökének a november 9-i józsefvárosi időközi önkormányzati képviselő-választással kapcsolatban. A Pikó András Facebook-oldalán közzétett levélben kifejtették, hogy Horváth Alexandert támogatják, szerintük csak neki van esélye legyőzni a Fideszt, minden más jelöltre leadott szavazat pedig a kormánypártot erősítené.
Hozzátették, Horváthot az elmúlt hetekben megpróbálták lejáratni, manipulált videót terjesztettek róla, a rendőrségi vizsgálat azonban bebizonyította, hogy a vádak alaptalanok voltak. Azzal, hogy a DK és az MSZP önálló jelöltet indítanak, a kormánypárti jelöltet támogatják.
Számunkra ez elfogadhatatlan, és meggyőződésünk szerint az Ön pártja számára is haszontalan a kormánypárti jelölt nem is annyira burkolt segítése. Ez a jelenlegi helyzetben többet visz, mint hoz és bizonyosan szemben áll a józsefvárosiak érdekével
– fogalmazott Pikó.
Nyomatékosan kérik, hogy a DK és az MSZP november 7-én 16 óráig léptesse vissza jelöltjét Horváth Alexander javára. Hangsúlyozták, hogy a választásnak nem lehet olyan kimenetele, amely kedvező lenne a DK és az MSZP számára.

Dobrev Klára nem mondat le semmit
Dobrev Klára Pikó András Facebook-bejegyzése alatt, kommentben megfogalmazott válaszában kifogásolta a Pikó által megütött hangnemet, arra hivatkozva, hogy évtizedek óta ismerik egymást.
Dobrev kifejtette, 2024-ben az ellenzéki pártok megállapodást kötöttek a képviselőjelöltek indításáról. E megállapodás szerint azokban ahol a DK adta a jelöltet – ahogy Józsefvárosban is –, egy esetleges időközi választásokon is a DK-t illeti a jelölés joga. Kiemelte, hogy a DK betartja a szavát és a közös megállapodást, amit erkölcsi és politikai kötelességének tart.
Dobrev sérelmezte, hogy a DK kezdeményezése ellenére nem került sor érdemi megbeszélésre és csak a plakátokról tudták meg, hogy Pikó Horváth Alexandert támogatja. Visszautasította, hogy a Fidesznek próbálnának kedvezni a jelöltállításukkal.
Leszögezte: a DK nem szólít fel senkit visszalépésre, és nem mondják meg másoknak, mit csináljanak.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!