Bárokban szórakozó külföldiek italfogyasztásának túlszámlázásából gazdagodott meg az az öt nőből és öt férfiből álló banda, akiket csalással gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomoz Iroda (KR NNI). A több száz sértettből eddig az azonosítottak száma 33 személy, az okozott kár pedig meghaladja az egymilliárd forintot – olvasható a police.hu oldalán.
Még a tavalyi év folyamán indult büntetőeljárás csalás és más bűncselekmények elkövetése miatt, miután olyan információk jutottak el a nyomozókhoz, hogy egy bűnbanda budapesti bárokban szórakozó külföldi turistákat ver át úgy, hogy az italfogyasztásuk árának többszörösét fizettetik ki velük. Több, már folyamatban levő nyomozást is hozzákötöttek a bandához.
Hierarchikusan működő átverés
A gyanú szerint a szervezet női tagjai társkereső alkalmazáson keresztül cserkészték be a gyanútlan, külföldről érkező jómódú férfiakat, akiket később a bulinegyed egyik bárjába invitáltak. A túlárazott alkoholfogyasztásukat a férfiakkal fizetették ki, ittasságukat kihasználva pénzt is emeltek el a bankkártyájukról, volt olyan sértett is, akit egy éjszaka alatt több, mint egymillió forintjától fosztottak meg.
A csalásba bárok tulajdonosai, pultosai, és biztonsági őrei is be voltak szervezve. A rendszer hierarchikusan volt kiépítve, a bárok tulajdonosai irányították a csapatot, de volt olyan tagja is a bűnszervezetnek, akit csak […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/02/13/budapest-bulinegyed-rendorseg-banda-lehuzas-elfogas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!