Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke kifejtette, hogy meglátása szerint a nyugdíjasok a magyar társadalom legnagyobb és talán legegységesebb csoportját alkotják, ugyanakkor a legnagyobb vesztesei az elmúlt időszaknak, mégis a legbiztonságosabb támaszai a kormányzó pártoknak.

„Ez régebbi történet, hiszen 1994-től az MSZP-nek jelentettek bázist, 2010-től pedig fokozatosan a Fidesznek” – mondta a korábbi SZDSZ-es politikus.
A nyugdíjasok fele 200 ezer forint alatt kap
Schlanger Márton, a Republikon Intézet kutatója bemutatott egy prezentációt, amelyből többek között kiderül, hogy amíg az Európai Unióban a nyugdíjráfordítások a GDP 12 százalékát teszik ki, addig Magyarországon csupán a 7 százalékát.
„A több mint kétmillió magyar nyugdíjasból 800 ezer a létminimum alatt él, míg tíz férfiból négy nem éri meg a nyugdíjkorhatárt” – ismertetett két nem túl hízelgő adatot az elemző. Schlanger előadásában hangsúlyozta, hogy nyugdíjasok fele kevesebb mint 200 ezer forintot kap, míg 8 százalékuk nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot sem.
„A legidősebb korosztály produkálja a legmagasabb választási részvételt” – áll az intézet 2025. novemberi felmérésében, amelyből kiderül, hogy a 60 évnél idősebbek 72 százaléka biztosan elmegy szavazni. Azt is megtudtuk, hogy a megkérdezettek csaknem 80 százaléka nem emelné fel a jelenlegi nyugdíjkorhatárt, ami ma 65 év, kétharmaduk pedig a bérnövekedéshez igazítaná a nyugdíjakat.
A Republikon Intézet munkatársai rákérdeztek arra is, hogy az emberek mit gondolnak a 14. havi nyugdíjról. A válaszadók 59 százaléka úgy véli, hogy inkább politikai szlogen, mint valós segítség, 25 százalék azt válaszolta, hogy mindkettő, míg 12 százalék érzi azt, hogy tényleges segítséget jelent az időseknek.
A bérnövekedéshez igazítanák a nyugdíjakat
Ezt követően a téma szakértői vitatták meg a nyugdíjasok helyzetét. Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke szégyenletesen kevésnek nevezte azt az összeget, amit a nemzeti össztermékből a nyugdíjakra fordítunk, és úgy gondolja, hogy 160 ezer forintnál senkinek nem szabadna alacsonyabb nyugdíjat kapnia.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
http://index.hu/belfold/2026/02/01/republikon-intezet-konferencia-nyugdijasok-fidesz-tisza/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!