Éhségsztrájkba kezd a Parlament előtt az édesapja annak a kisfiúnak, akinek három ujja roncsolódott két évvel ezelőtt a dunakeszi majálison. Az apa a törvény szigorítását szeretné elérni, hogy egyetlen gyermek se élhesse át azt, amit gyermeke.
Még egy széket sem fogok magammal vinni, nehogy azt mondják, hogy az veszélyes, mert el fogja dobni valaki. Egy kispárnát viszek csak magammal, amire leülök
− közölte a 24.hu-val Nádházi László. Az apa elmondta, hogy addig folytatja a demonstrációt, amíg egy kormánypárti képviselő nem egyeztet vele és át nem veszi tőle a törvénymódosító javaslatot, vagy rosszul nem lesz és a rendőrség elviszi kényszertáplálásra.
A baleset 2024. május elsején történt Dunakeszin, egy forgó játék csípte be a kezét egy ötéves gyermeknek a majálison. A kisfiú nagynénje szerint a többi gyermek túl gyorsan hajtotta a játékot, előbbi ezért a szélében próbált megkapaszkodni, de a kerék három ujját is összepréselte, és csonkolta ujjperceit.
Éhségsztrájk a gyermekek biztonságáért
Nádházi László azért április 9-én kezdi az éhségsztrájkot, mert akkor érkezik vissza Ausztriából, ahol dolgozik. A repülőtérről egyenesen a Kossuth térre megy, ahol megkezdi demonstrációját, amelyet már az V. kerületi rendőrkapitányságon be is jelentett Éhségsztrájk a gyermekek biztonságáért néven.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ugyanakkor közölte, hogy ez a tiltakozás nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá, ezért nem a rendőrségnek kell elbírálnia. Csak abban az esetben avatkoznak közbe, ha bűncselekményt vagy szabálysértést észlelnek a helyszínen, illetve ha indokolt, akkor értesítik a mentőszolgálatot.
Nádházi László kijelentette, hogy a témából nem akar pártpolitikai ügyet csinálni, és egyik párttal sem szimpatizál, csak az a célja, hogy a gyermekek biztonságával foglalkozzanak. Nem szeretné, ha mások csatlakoznának hozzá, mert attól tart, akkor beszüntethetik a tiltakozást, viszont hogy tőle távolabb mások mit csinálnak, az nem érdekli.
Azt szeretném elérni, hogy olyan szigorú biztonsági intézkedéseket hozzanak, hogy ne fordulhassanak elő ilyen tragédiák, és vizsgázniuk kelljen azoknak, akik összeszerelik ezeket a vidámparki játékokat
− részletezte az édesapa, és kiemelte, hogy „legyen kötelező a legutolsó csavart is meghúzni. Ausztriában törvény írja elő, hogy amikor felállítják a gépet, akkor meg kell néznie egy független szakértőnek. Pontosan megszabják, milyen erősségű szerszámokkal kell összerakni a játékokat, és be kell tartaniuk a gyártó által előírt limiteket. Naplót vezetnek minden egyes karbantartásról, és fényképeket kell becsatolni róla, nincs sufnituning. Ha bármi hiányzik, azonnal leállítják a gép működését. Folyamatosan ellenőrzik az anyagok vastagságát a rozsdásodás miatt, és nincs olyan, hogy lerakják a fűbe vagy téglákkal alá stócolt iszapba teszik a hullámvasutat, mint tették Dunakeszin”.
Ezzel szemben „Magyarországon az üzemeltető csak önmagát ellenőrzi, és utólag keresik a hibát, majd szabnak ki büntetést baj esetén, ahelyett, hogy megelőznék a baleseteket. Határozzák meg, egy évben hány rendezvényen tudják szabályosan leellenőrizni a gépeket úgy, hogy azok biztonságosak legyenek. Azok a rendezvényszervezők pedig, akik nem férnek bele ebbe a keretbe, fizessenek meg egy szakértőt, aki ellenőrzi az összerakást. Nem normális dolog, hogy analfabéta emberek járják az országot, és üzemeltetnek nagyfeszültséggel működő játékokat és dodzsemeket” – magyarázta a férfi.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/04/08/dunakeszi-majalis-baleset-ehsegsztrajk-parlament/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!