Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter aláírásával új szabályozást vezetnek be a honvédelmi ágazatban bekövetkezett balesetek és baleseti veszélyt jelentő rendellenességek bejelentéséről, kivizsgálásáról és nyilvántartásáról.
A szerda este Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a munkavédelemben és a Magyar Honvédségnél végbement szervezeti változások miatt szükség volt egy naprakész, más kapcsolódó szabályozókkal összehangolt, egyértelmű fogalmakat és folyamatleírást tartalmazó új szabályozás megvalósítására.
A változtatások oka mögött állhat az a március végén történt újdörögdi baleset, melynek következtében mindkét kezét elveszítette egy tenyerében felrobbant gránát miatt egy kormánytisztviselő.
A rendelet többek között a honvédelmi szervezetekre, a honvédelmi miniszter fenntartása alatt lévő szakképző intézményekre is kiterjed. Előírja, hogy „be kell jelenteni, nyilvántartani és kivizsgálni” minden olyan balesetet, amely a honvédséggel kapcsolatban álló foglalkoztatottakat éri, illetve a baleseti veszélyt jelentő rendellenességeket is. A baleseteket és azok veszélyét a Baleseti Készenléti Szolgálat (BKSZ) felé kell jelezni. Kiemelik, hogy a szóbeli bejelentéseket, amikor lehetőség nyílik rá, írásban is be kell nyújtani.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!