Szlávik János a műsorban elmondta, hogy korábban már volt járvány Ázsiában, ezért a koronavírusról is azt gondolták, hogy lokális lesz. A vírus felbukkanásának idejére már annyira átalakult a világ, hogy a fertőzés megállíthatatlannak bizonyult.
A koronavírus sok áldozatot követelt, de megmutatta azt is, hogy az emberek képesek összefogni. Példaként említette, hogy a lezárások idején világossá vált, hogy le tudnak mondani az egyéni érdekeikről – adta hírül az MTI.
A főorvos közölte azt is, hogy Magyarország azon államok között volt, ahol először és nagy számban alkalmazták az oltást a fertőzés ellen, és ez a gyorsaság, valamint a lélegeztetőgépek, a maszk, továbbá a fertőtlenítőszerek alkalmazása segítettek megfékezni a járványt.
Szlávik János a természet csodájának nevezte, hogy a covid „megszelídült”, és jelenleg nincs arra utaló jel, hogy a vírus mutációi veszélyesek lennének.
Külföldi tárgyaláson fertőződhetett meg az első covidos magyar
A műsorban Madurka Ildikó, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezetője arról beszélt, hogy először 2019 novemberében hallott a fertőzésekről, amiről a 2009-es H1N1-járvány jutott az eszébe. Hozzátette, hogy az első európai fertőzötteknél még nem tudták megállapítani, mi okozza a megbetegedést, mert még nem álltak rendelkezésre ehhez a megfelelő eszközök.
Madurka Ildikó szerint az onkológiai intézetben volt egy külföldi […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!