Az M1-es autópályán történt balesetben több tucat ember megsérült, egy ember pedig meghalt. A 44 éves N. Ádám volt a baleset egyetlen halálos áldozata, aki Budapest egyik legjobb masszázsszalonját üzemeltette, thai feleségével több éve élt boldog házasságban. Négy gyermek édesapja volt.
A férfi holttestére a műszaki mentéskor egy kiégett kocsi alatt találtak rá. A Blikk felkereste a férfi édesapját, aki elárulta, hogy a baleset idején három unokája velük volt, az autóban csak a legkisebb, kétéves gyermek, a férfi és felesége utazott.
A feleség elmondása szerint az ütközés után arra koncentrált, hogy a kisfiút kimentse, ami csak az ajtó kirúgásával ment. Vélhetően a nagy füsttől és portól nem látta férjét a nagy kavarodásban, így csak késő este értesült a halálhírről.
A megözvegyült asszonyt és a lábtörés miatt begipszelt végtagú gyermeket néhány nap után hazaengedték a kórházból, azóta a budapesti otthonukban próbálják feldolgozni a történteket.
A baleset estéjén csöngettek a rendőrök nálunk, majd közölték, hogy mi történt. A fiam úgy megégett, hogy csak az igazolványáról lehetett azonosítani. Nem lehetett felismerni Ádámot, az arca is összeégett. Ugyan a menyem zúzódásos sérülésekkel megúszta, de lelkileg ő is nagyon rosszul van
– mesélte az apa a lapnak.
Magyarország egyik legsúlyosabb balesete
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!