„Az elmúlt napokban a Neumann János Egyetem durva politikai viták kereszttüzébe került. A baloldal egyenesen nekitámadt az egyetemnek, veszélyeztetve ezzel az ott tanuló hallgatók jövőjét, és az ott dolgozók megélhetését. Ideje, hogy felszólaljak városunk nyugalma és békéje érdekében” – fogalmazott legfrissebb Facebook-bejegyzésében Kecskemét polgármestere.
Szemereyné Pataki Klaudia azt is kiemelte, hogy
Kecskemét továbbra sem csatatér, és nem is lesz az! A helyi baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy a békés kecskeméti hétköznapokat káosz és gyűlölködés váltsa fel. Többek között támogatták Magyar Pétert abban, hogy Kecskeméten nyílt megvetéssel beszéljen a vidékről, különösen pedig a kecskemétiekről, akik a saját szabályaik szerint, szorgalmasan dolgozva építik ezt a várost, amelynek eredményeire oly’ büszkék is. Magyar Péter nem tisztelte meg vendéglátóit, megsértette a kecskemétieket és ebben a helyi baloldal aktívan segítette.
Szerinte azok a politikusok asszisztáltak ehhez a támadáshoz, akik az elmúlt években egyetlen téglát sem tettek hozzá a város építéséhez. „Azok a politikusok mennek most neki a városnak, akik viszont örömmel veszik fel a fizetésüket, amelyet például az egyetemnek köszönhetően is beinduló gazdaságunk teljesítményéből tudunk finanszírozni.”

Matolcsy György is elárulta a véleményét
A polgármester szerint most a város egyetem épül, fejlődik és ez a folyamat pedig nem állhat meg. „Aki az egyetemünket támadja, az Kecskemétet támadja. Akinek fontos a város, az most az egyetem mellé áll, megvédi az ott tanuló diákokat, a dolgozókat, az eddig elért sikereket, valamint az egyetem további építését. Az egyetem nélkül nincs szebb jövő […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!