„A Fővárosi Törvényszék nem csak azonnali jogvédelmet biztosított, hanem azt is kimondta, hogy nem lehetett volna levonni a pénzt, ezért a 10 milliárd forintot vissza kell utalni a főváros számlájára, kamatostul” – nyitotta a háttérbeszélgetést Kiss Ambrus a törvényszék ítéletével, amely a főváros számláját ért, a szolidaritási hozzájárulás ügyében történt államkincstári inkasszóval kapcsolatban született. A 10 milliárd forint azóta meg is érkezett a főváros számlájára, viszont a kormány fellebbez az ügyben. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt állítja, hogy a főváros félrevezette a törvényszéket, Kiss Ambrus ezt úgy kommentálta, hogy a tárcavezető felült a „dilivonatra”.
Az azonnali jogvédelem annyit jelent, hogy most vagyunk meccsben. Ha nincs jogvédelem, és folytatódik az inkasszó nyáron, a nyarat sem bírtuk volna ki, a ma ismert közszolgáltatások veszélyben lennének
– rögzítette a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, hozzátéve: így is további intézkedéseket kell hozniuk a likviditás biztosításához.
Kiss Ambrus arra hívta fel a figyelmet, hogy egy önkormányzat nem gazdasági vállalkozás, nem piaci alapon működik, nem tudják átalakítani a termékeiket, mert önkormányzatként közszolgáltatásokat nyújtanak.
A jövő heti Fővárosi Közgyűlésre háromelemű javaslatcsomaggal készülnek, amelynek része, hogy
- tartanák a feszes likviditási menedzsmentet.
- Nyáron megerősítenék a likviditási biztonsági hálót, ami azt jelenti, hogy további 20 milliárd forinttal 80 milliárd forintra emelnék a folyószámlahitel-keretet.
- Jóváhagynák a követelésértékesítést, ami a BKV-t és a BKK-t érinti.
Ha ezek megvalósulnak, akkor a mai tudásuk alapján, az iparűzési adó szeptember közepi beérkezéséig biztosított a működés. Az azonnali jogvédelem jelen állás szerint augusztus végéig érvényes.
Kiss Ambrus a költségvetési javaslatukat szikárnak tartja, vinnék tovább a mostani büdzsét, viszont a Kúria döntése […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!