Amikor március 15-én kikerült írásunk (Magyar professzor terápiájával állították talpra a kerekesszékbe kényszerült pápát) az internetre, gyakorlatilag negyedórán belül megcsörrent a telefonom. A vonal túlsó végén Mester Tamás volt, annak a Mester Ádám professzornak a fia, akiről a cikk szólt, és akinek az édesapja, Mester Tamás nagyapja, annak idején a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) szakembereivel karöltve kifejlesztette az évtizedekkel később Ferenc pápát is meggyógyító lágylézer-terápiát.
Mester Tamás pofonegyszerűen teljesíthető kéréssel fordult hozzánk: intézzük el, hogy szülei, akik buzgó katolikusok, találkozhassanak a hétvégén Magyarországra látogató Ferenc pápával. És ha lehet, részesüljenek pápai áldásban.
Mivel szeretem a könnyen leküzdhető kihívásokat, kapásból rávágtam, vegye úgy Mester úr, hogy a találkozó máris megvalósult.
Természetesen fogalmam sem volt, merre induljak el, még szerencse, hogy jól ismerem Kiss Antal teológust, aki emellett fejlesztéskutató, sportvezető és a Mária Országa Imaközösség alapítója. Felhívtam az egyházi ügyekben járatos barátomat, aki azt javasolta, írjunk egy angol nyelvű levelet Michael Wallace Banach pápai nunciusnak, amelyben részletezzük a kérést, és ő majd eljuttatja a címzettnek.
Tudni kell, hogy a nuncius nem más, mint a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!