Így fújnak orrot a magyarok
A Sterimar friss kutatási eredményei alapján a magyarok 68 százaléka nem megfelelően fúj orrot, ami azért probléma, mert a helyes orrfújással akár betegségeket is megelőzhetünk, ha pedig esetleg már megbetegedtünk, akkor lerövidíthetjük azok időtartamát. Ami, valljuk be, dübörgő náthaszezonban egyáltalán nem hátrány, sőt.
Honfitársaink 16 százaléka egyszerre mind a két orrlyukából erősen, ugyanennyien pedig szintén egyszerre két orrlyukból kíméletesen fújnak orrot. Egyik variáció sem helyes, hiszen ilyenkor pont ellentétes hatást érhetünk el, és az orrváladék könnyen az orrmelléküregbe vagy a középfülbe juthat, ami különféle szövődményekhez vezethet (pl. arcüreggyulladás, fülgyulladás).
A válaszok alapján a magyarok legnagyobb része (36 százalék) befogja ugyan az egyik orrlyukát, de utána a másikat erősen fújja, ami abból a szempontból nem lenne baj, hogy elérik vele a célt, azaz kijut a váladék, de mindeközben irritálhatják a nyálkahártyát.
A nők ügyesebbek ezen a téren, 38 százalékuk rendesen fúj orrot, míg a férfiaknak pusztán a negyede (26 százalék). Ha a kíméletes orrfújás nem lenne elég, akkor érdemes a váladékot fellazítani, hogy ne kelljen túl erősen fújni. A kutatásból kiderült, hogy csak a magyarok 15 százaléka tudja, hogy a töményebb sóoldatot tartalmazó tengervizes orrspray-k hatékonyak orrdugulás esetén, ráadásul használatuk esetén a hozzászokás esélye sem áll fenn.

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/10/31/egeszseg-orrfujas-felmeres-kutatas-orrdugulas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!