A hangfelvételt egy e-mailben küldték meg az Index főszerkesztőjének címezve, és számos másik magyar szerkesztőség vezetőjének (pl. 444, Telex, Népszava, 24, HVG, Magyar Hírlap). Az elhangzottak alapján feltételezhető, hogy a beszélgetést a Tisza Párt június 8-i, a Hősök terén tartott rendezvényét követően rögzíthették.
A felvételen Magyar Péter először azt mondja: „f***omat írogat a Márk ahelyett, hogy jönnének”. Majd arról beszélt a Tisza Párt vezetője, hogy sokszor leizzadt aznap.
Figyelj, annyiszor leizzadtam ma, b*** meg, inget cseréltem az előbb. Szétszedtek, 40 fokban mentünk át a Hősök terén, azt mondtam, mi a f***omat csinálok itt? Büdösek az emberek és a szájuk, bleee.
Erre Vogel Evelin azzal válaszolt, hogy „és jönnek ilyen közel, nem, és magyarázzák, hogy »Péter, hozd vissza a gyerekem, hozd vissza az unokáim«”. Ezután Magyar azon viccelődött, hogy meglepődnének a nagymamák, akik tőle várják, hogy hazahozza az unokájukat külföldről, ha azt mondaná nekik, hogy „vegyél magadnak újat”.
A következő mondat arra utal, hogy a beszélgetésre akkor kerülhetett sor, amikor Magyar és Vogel kapcsolata már válságban volt. Ugyanis Magyar itt azt mondta:
Evi, kimondhatjuk, rajtad kívül mindenki megbecsül ebben az országban. Ennyi. De nem baj, majd rád uszítom az embereket. Megmondom, Evelin rosszul bánik velem. Megcsalt, miközben én küzdöttem a hazáért. Majd kapsz közben ilyen halálos fenyegetéseket
– mondta Magyar Péter, hozzátéve azt is, hogy „majd rád uszítom a nyugdíjaskommandómat”. Mire Vogel annyival válaszolt, hogy „biztos”.
A felvétel itt visszahallgatható (az indítógomb akkor jelenik meg, ha a kurzort az alábbi felület közepére helyezi):
Vogel Evelin korábban azt mondta: Magyar Péter nem az, akinek látszik
A Tisza Párt elnökének volt kedvese az Indexnek nyilatkozva korábban beszámolt kapcsolatuk nehézségeiről és arról, hogy szerinte Magyar alapvetően nem bátor ember, hanem olyan valaki, aki feltett mindent egy lapra. „Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban” – állította Vogel Evelin, aki a volt párja színre lépése mögötti indítékokról úgy fogalmazott: „belül ő azt érezte, hogy most ő majd megmutatja, hogy most ő majd végre kiáll a fényre, hogy valahogy bosszút áll”.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!