A második világháború utolsó hónapjaiban Gyömrőn és annak vonzáskörzetében már javában zajlott a romeltakarítás, az igazgatás újbóli megszervezése, vagyis a mindennapi élet újraindítása. Ekkor azonban szörnyű időszak vette kezdetét a környéken, melyről Szeibert-Erdős András, a gyömrői Hankó István Művészeti Központban tartott előadást a tragikus események 80. évfordulója alkalmából.

Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, levágták a nemi szervét
„1945 elején kommunista karhatalom szerveződött, melynek tagjai járták Gyömrőt és a környékbeli településeket, ahol mondvacsinált indokokkal begyűjtötték az akkori falusi elit tagjait: főjegyzőket, jegyzőket, irodatiszteket, földbirtokosokat, papokat, de még egy postamestert is. Általában azt mondták nekik, hogy fasiszta tevékenység miatt feljelentették őket. A későbbi áldozatok mind ártatlanok voltak, ezért engedelmeskedtek, hiszen úgy gondolták, tisztázni tudják magukat, nem is sejtették, hogy mi vár rájuk.”
A kommunisták átadták őket a gyömrői rendőrségnek, majd a főszolgabírói hivatal pincéjében brutálisan megkínozták és megverték ezeket az embereket
– tudtuk meg a történésztől.
Voltak, akiket halálra kínoztak, az esetek többségében az elkövetők kegyetlen módszerekkel dolgoztak, akadt olyan áldozat, akinek kiszúrták a szemét, kitépték a nyelvét és levágták a nemi szervét.
„Nem válogattak az eszközökben. A legjellemzőbb gyilkossági módszer az volt, hogy kivezették az áldozatokat egy elhagyott területre, ahol agyonlőtték őket. Olyan is előfordult, hogy látszólag elengedték a fogvatartottakat, majd kijelölték számukra a távozás útvonalát, ahol meglepték őket és kegyetlenül kivégezték ezeket a személyeket. A hozzátartozóknak rendszerint azt mondták, hogy megszöktek a fogságból, ami természetesen nem volt igaz. 21 gyilkosságról tudunk, de ez a szám […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/03/26/gyomroi-gyilkossagok-buntetlenseg-vizsgalat/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!