Ahogy arról beszámoltunk, Biró Ferencet, az Integritás Hatóság vezetőjét hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség, így csütörtökön a nyomozók ki is hallgatták az elnököt az eljárás keretein belül.
Mehlhoffer Tamás, a hatóság kommunikációs vezetője később közleményben tudatta, hogy „Bíró Ferenc Pál tagadja az ellene felhozott vádakat és az ügyészséggel – a hatóság alapító törvényének értelmében – mindenben együttműködik”.
Felsőbb utasítás
Biró Ferenc a péntek reggelre összehívott sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy megerősítette: a gyanúsítás, amit ellene felhoztak, alaptalan, és ellene panasszal élt. Kiemelte, hogy a hatóság működése független volt, és ezután is független, valamint átlátható lesz. Az ügyészséggel együttműködik, viszont tisztában van vele, hogy
a tegnap érkezett ügyészek felsőbb utasításra érkeztek.
Hozzátette, hogy elvittek folyamatban lévő vizsgálati anyagokat, és az időzítést is érdekesnek tartja. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal tevékenységével kapcsolatban múlt héten indított eljárást, de egy demokratikus társadalomban az ilyen támadások „erősítenek minket”. Mert szükség van egy erős és független intézményre.
A tegnapi napon a személyemet támadták, hogy így lehetetlenítsék el a hatóság munkáját
– mondta Biró Ferenc, hozzátéve, hogy ez nem akadályozza őket a további munkában. Egyúttal köszönetet mondott kollégáinak, akik kitartanak mellette, így biztosított, hogy továbbra is elnökként segíti őket a nehéz munkában.
Kifejtette, hogy házkutatást is tartottak nála, de nem találtak semmit, és azt sem tudták megmondani, hogy mit keresnek. Vallomást sem tett, hiszen az ügyészség több ezer oldalnyi iratanyagot foglalt le, véleménye szerint abban mindent megtalálnak és meg tudják állapítani majd, hogy nem történt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!