Tanúkat és szakértőket idéztek szerda reggelre a Pesti Központi Kerületi Bíróság Markó utcai épületébe, de előtte még az Árpád hídi baleset két vádlottja vallott a bírónő, dr. Németh Leona előtt. Elsőként a sötétkék öltönyben megjelenő B. Dávid válaszolt a kérdésekre, így kiderült, hogy a karosszérialakatosként végzett férfi jelenleg ügyintézőként dolgozik egy cégnél. Autója most nincsen, de korábban heti ezer kilométert is megtett. Mint az iratokból kiderült, tizenkét éve volt jogosítványa, ez idő alatt kisebb szabálysértések miatt kapott bírságot. Rendszeresen vett részt gyorsulási versenyeken, ritkán használva ugyanazt az autót a pályán és a mindennapokban. Egészségügyi állapotáról részletesen is nyilatkozott, de a bíróság kérésének eleget téve ezt nem hozzuk nyilvánosságra.
A másodrendű L. Márton, az egyik BMW sofőrje jelenleg ételfutárként dolgozik, motoron szállítja ki a megrendelt ételeket. A fiatal férfi egy papírra előre leírt szöveget olvasott fel a vallomásánál, eszerint a nyomozati vallomását fenntartotta. A pontos sebességére nem emlékszik, de úgy gondolja, ha az úttesten nem lett volna szétfolyva a Mercedes fagyállója és motorolaja, akkor sikeresen tudott volna vészfékezni.
A balesetet megelőzően nem vettem részt versenyben, elismerem, hogy az előírt sebességet átléptem. Szeretnék elnézést kérni B. Dávidtól, amiért belementem az autójába
– mondta a másodrendű vádlott, hozzátéve, a történtek őt is sokkolták. Közvetítő segítségével próbálta felvenni a kapcsolatot az áldozat hozzátartozóival.
A tárgyalóterembe ezek után a harmadik sofőr, T. Bálint érkezett, akit nem vádolt meg az ügyészség, így csupán tanúként kellett felidéznie a két évvel ezelőtti baleset részleteit. A két másik sofőr közül csak L. Mártont ismeri, korábban osztálytársak voltak. A fiatal férfi és L. Márton két különböző autóval, de együtt mentek haza, amikor a Váci úti kereszteződésbe értek. Ekkor már L. mögötte ment a BMW-vel, a Mercedesszel közlekedő B. Dávid ment elől, eközben T. Bálint nagyjából 90-100 kilométeres sebességgel hajtott. A szakvélemény szerint
akár a 150-et is elérhette a sebessége, ez viszont T. szerint lehetetlen, ahogy azt is tagadta, hogy versenyeztek volna.
Párja is így nyilatkozott, hozzátéve, hogy nem azért mentek a Mercedes után, mert követték volna, illetve végig egyenletes sebességgel közlekedtek. Az egyik legfőbb kérdésre, hogy ha Vác irányába akartak menni, miért mentek át az Árpád hídon, nem érkezett válasz. Ugyanis ha áttérnek a budai oldalra, akkor ismét egy hídon, ebben az esetben a Megyeri hídon kellett volna visszafordulniuk, ami jelentős kitérő lett volna a két autónak. A tanúk szerint csak L. Mártont követték, a vádlott azonban nem akart kérdésekre válaszolni. Egy rövid szünetet követően L. mégis a mikrofonhoz lépett, hogy elmondja, azt az útvonalat jobban kedvelte, illetve a forgalom is jobb volt.
Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő szerint egy év vizsgálat után eltűnt a narcisztikus, kompetetív személyisége, mostanra már képes alkalmazkodni. A szakember hozzátette, a személyiségstruktúrája alapján nagyon erős, pozitív változás állt be B. Dávid esetében, így képes arra, hogy felmérje azt, amit tett. A szakember megjegyezte, hogy gyermekkorából hozott versengési hajlama a baleset idején még megvolt, de mostanra már felmérte, hogy felelősséggel tartozik a családja iránt. Egy másik szakember meglátása szerint viszont nem alkalmas arra, hogy visszatérjen a vezetéshez. Hozzáteszi, hogy már a balesetet megelőzően is olyan traumák és nyomás érte, hogy az indulatai a közlekedés alatt robbantak, a gázolás idején pedig kicsúcsosodtak, de az állapota azóta is javul.
Kérdésekből az is kiderült, hogy B. Dávid azóta a közlekedéshez kerékpárt használ.
Orvosa havi rendszerességgel kezeli a Mercedes sofőrjét, immáron második éve, de ő a közlekedéssel kapcsolatos kérdéskört nem boncolgatta. A terápiás kezeléseknek köszönhetően viszont rengeteget javult a személyisége és a lelkiállapota.
Versenyezve okozhatták egy kerékpáros halálát
Mint ismert, korábban a két sofőr ugyan elismerte a bűnösségét, de több pontot is vitattak a vádiratban, köztük azt, hogy versenyeztek volna, illetve a Mercedes sofőrje azt, hogy alkalmatlan lenne a vezetésre. Ahogy arról beszámoltunk, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/11/26/arpad-hid-baleset-pesti-kozponti-keruleti-birosag/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!