Bese Gergő 2018 őszétől évekig Nacsa Lőrinc KDNP-s frakcióvezető-helyettes és frakciószóvivő stábjának fizetési listáján volt – tudta meg a Magyar Hang.
A lap információi szerint viszont 2024 májusától – mikortól a kormánypártok már tisztában lehettek Bese Gergő eltitkolt ügyeivel és életével –, óvatosságból már csak az édesanyját alkalmazták Rétvári Bence parlamenti államtitkár stábtagjaként.
A lap emlékeztetett arra is, hogy az államtitkárnak és a felfüggesztett plébánosnak nem merült ki ennyiben a kapcsolata, ugyanis Bese Gergőnek rovata volt a Rétvári Bencéhez köthető Vasarnap.hu oldalán.
Korábban is kitörhetett volna már botrány, de akkor bevédték a plébánost
Korábban az is megjelent a sajtóban, hogy Bese Gergő egy kormánypárti lap egyik fiatal férfi munkatársával állt évekig érzelmi és szexuális kapcsolatban, azonban mikor a férfi tudomást szerzett arról, hogy pornóvideókban szerepel a plébános, meg akarta szakítani vele a kapcsolatot, amit Bese Gergő nem viselt jól, és állítólag zaklatni is kezdte a fiatal férfit.
A Magyar Hang szerint ez ellen szerettek volna már tenni az érintett lap munkatársai is azzal, hogy lebuktatják az atyát. Viszont forrásaik szerint
Rétvári Bence és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, vagy a kormány egyes tagjai akkor még elérték azt, hogy a kormánypárti lap ne robbantsa ki a botrányt.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/09/20/bese-gergo-atya-kdnp-keresztenydemokrata-neppart-fizetes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!