Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök felmentette beosztásából Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja – írtuk csütörtöki cikkünkben.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azzal kezdte a meghallgatást, hogy a kormány a háborús helyzet elhúzódására számít, Magyarország a béke álláspontján van, és azonnali tűzszünetet akar, de jelen pillanatban úgy néz ki, hogy ez katonai és diplomáciai eszközökkel nem kényszeríthető ki.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a magyar haderő feladata, hogy alkalmazkodjon ehhez a helyzethez, minden tudásukkal egy harcképesebb, megváltozott kultúrájú, jól felszerelt, eltökélt, komoly haderőt építsenek. Szalay-Bobrovniczky Kristóf arra a következtésre jutott, hogy a megfelelő embernek mindig a megfelelő időben a megfelelő helyen kell lennie.
A tárcavezető úgy gondolja, Böröndi Gábor lesz ennek az időszaknak a megfelelő vezérkari főnöke, Ruszin-Szendi Romuluszról pedig úgy fogalmazott, hogy kiváló katona, kiváló ember, aki a feladatát precízen és pontosan végezte.
„A tartós, elhúzódó háború következtében a magyar haderőnek hadműveleti szintű tudásra és szakértelme van szüksége” – húzta alá Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve: Böröndi Gábor háttere, tudása, tapasztalata, a belföldi haderőre és a NATO-ra vonatkozó ismeretek tekintetében is alkalmassá teszi a feladatra.
Szalay-Bobrovniczky Kristófnak az az elvárása, hogy a honvédség ne csupán egy új eszközökkel felszerelt haderő legyen, hanem mélyreható szervezeti kultúraváltozáson is essen át, amely folyamatnak csak a kezdete volt, amit fiatalításként ismer a közvélemény.
A Szalay-Bobrovniczky Kristóffal készült interjúnkat itt olvashatja.
Washingtonban is tanult
Böröndi Gábor azzal kezdte: megtiszteltetés számára a felkérés, és megköszönte Ruszin-Szendi Romulusz munkáját is. Életútjáról többek között elmondta, hogy katonacsaládból származik, honvédkollégiumban tanult, ami meghatározó élmény volt, ebből jött az a gondolat, hogy Debrecenben is létrehozzanak egy honvédiskolát.
Elvégezte a katonai főiskolát, katonai szolgálatát ’92-ben kezdte Lentiben, a délszláv válság idején, a készenléti alegységekben tevékeny részt vállalt, ez megmutatta neki, hogy működik egy magas készültségben lévő hadsereg, megértette, hogy a kiképzés, felkészítés az alapja mindennek, „kiképzett, felkészített katona nélkül a legjobb felszerelés, a legjobb technika sem működik”.
Később dolgozott a minisztériumban is, majd 2003-ban első magyar katonaként kezdett szolgálni Afganisztánban. Látta, hogy másfél év után hova jutott Afganisztán, és akkor találkozott először a nyugati katonai kultúrával is.
Láttam azt, amikor emberek halnak meg, láttam, amikor harcba vezetik őket.
Böröndi Gábor azt vallja, hogy a missziókon keresztül tudják megmérni, hol tartanak, a misszió fontos mérföldkő a katonák pályafutásában.
Böröndi Gábor Debrecenben szolgált parancsnokhelyettesként, amit nagy kihívásnak, kiemelkedő felelősségnek nevezett. Katonai pályafutása csúcsaként jellemezte, amikor átvette a dandárparancsnokságot a legfiatalabb tábornokként. Katonáit arra inspirálta, hogy a NATO-követelményeknek feleljenek meg, részt vettek a határbiztosításban és árvízvédelmi munkálatokban is, „tudom, hogy a magyar katona felkészült, elkötelezett és motivált”.
Vezető volt a honvédség szárazföldi haderőneménél, majd lehetőséget kapott arra, hogy az Egyesült Államokban folytassa a tanulmányait, elvégezte Washingtonban a Nemzetvédelmi Egyetemet, második magyarként felkerült a fényképe a hírességek falára. Böröndi Gábor hangsúlyozta: minden, amit vezetőként elér, a katonái elkötelezettségén múlik.
A Magyar Honvédséget vezetni megtisztelő, ugyanakkor óriási felelősség. Csapatmunka, a beosztott katonák, parancsnokok támogatása, hitvallása, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!