„Általános iskola óta érezhető, hogy valami nem stimmel velem. Nyilvánvalóan nagyon okos voltam, és tehetséges eleinte matematikában, majd fizikában, kémiában, biológiában, csillagászatban” – kezdte a történetét az Index ADHD-val foglalkozó cikkére reagálva egy középkorú férfi, aki az egyik vidéki egyetemen tanít. Nála és két lányánál néhány éve diagnosztizáltak ADHD-t. A betegség teljesen megkeserítette az életét, és komoly gondokat okozott a karrierjében is.
„A csoportom rajtam röhögött, a tanárom is engem cikizett”
„Gondok voltak a helyesírásommal, továbbá az orosz, majd az angol nyelvvel. Nehezem tanultam a szavakat, sok hibát vétettem a dolgozatokban és a szövegekben. Ezenfelül nagyon ügyetlen voltam, kétbalkezes” – írta a névtelenséget kérő egyetemi oktató.
A középiskolában a ronda írásom miatt sokat szenvedtem. Érdekes módon matematikából, koordinátageometriából nagyon rossz voltam. Sok számolással járt, el lehetett rontani, és el is rontottam. Az igazi problémát az angol nyelv jelentette. Most már tudom, hogy nincsen hangmemóriám, illetve komoly koncentrációproblémáim vannak, de akkor egyszerűen a csoportom rajtam röhögött, illetve az angoltanárom is cikizett
– elevenítette fel a gimnáziumi éveket a férfi, akinek külföldi kutatómunkájában is komoly nehézséget jelentett – ahogy írja –, hogy az angolt csupán B1-es szinten tudta csak elsajátítani.
„Menedzseri állásom volt Németországban, sok meetinggel, értekezlettel, konferenciákkal, amiket alig tudtam követni. Ennek az lett a következménye, hogy totál kikészültem idegileg” – vázolta a kutató.
Nincs felnőtt gyógyszertámogatás, se gyógyszer a patikákban
A férfinél 2021 februárjában nagyon súlyos figyelemzavart és impulzív viselkedést állapítottak meg. Bevallása szerint rendszeresen kell edzenie, „vagy teljesen bezsong”.
Nála és még sokaknál a Bitinex nevű gyógyszer használ, azonban a magyar patikákban már egy éve nem lehet kapni.
„A Bitinex 18 ezer forint volt egy dobozzal, ami körülbelül egy hónapra elég. De nem kérhetek rá szakorvosi támogatást, mert felnőtteknek nem jár. Írtak a NEAK-nak méltányossági kérvényt többször, nem is válaszoltak” – panaszolta a középkorú férfi. Hozzátette: a gyógyszerhiány miatt veszélyt jelent munkatársaira, illetve a közvetlen környezetére.
Bármikor megüthetem vagy akár meg is ölhetem őket. Sajnos sokat beszélek, hangos vagyok és meggondolatlanabb a gyógyszer hiánya miatt. Konfliktus pedig van bőven
– nyilatkozta az Indexnek az egyetemi oktató.
Mi okozza a gyógyszerhiányt Magyarországon?
Megkerestük a Belügyminisztérium (BM) egészségügyi államtitkárságát, hogy mi okozza a gyógyszerhiányt, valamint ezt a problémát mikorra tudják orvosolni.
A Bitinex nevű atomoxetin hatóanyagú készítmény forgalomba hozatali engedélyének jogosultja gyártási probléma miatt december végéig átmeneti hiányt jelentett. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) folyamatosan nyomon követi az EU-ban vagy azon kívül jelentkező […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!