2021. december 2., csütörtökMa Melinda napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 362,00 Ft | USD: 319,00 Ft | CHF: 347,00 Ft
2021.12.02. Melinda Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 362,00 Ft | USD: 319,00 Ft | CHF: 347,00 Ft
Kezdőlap / Belföld / Az álláskeresési járadék ebben a formában vécén lehúzott pénz

Hirdetés

Az álláskeresési járadék ebben a formában vécén lehúzott pénz

Az interjú fő megállapításai: 

  • globálisan, így Magyarországon is egyre mélyül a politikai polarizáció, a véleményformálók kialakította szakadék az identitásunk részévé válik,
  • az objektív mérőszámok alapján meghatározható területeken (jog, közegészségügy, monetáris ügyek) a politikának nincs helye, szakértőkre kell bízni őket,
  • a legtehetségesebbek az alacsony fizetés, a gyenge autonómia miatt kiesnek a pedagógus szakmából vagy el se mennek tanárnak, 2030-ig duplázni kell a fizetésüket, a Kliknek döntéshozatali autonómiát kell adni, az igazgatókat ne kezeljük értelmi sérültként,
  • a munkaerő-piacon földrajzi, képzettségbeli elcsúszás látható, illetve rossz az álláskeresési támogatási rendszer, ezek miatt egyszerre van munkanélküliség és rengeteg betöltetlen állás, 
  • az alacsony hatásfokú állami intézmények pazarolják az erőforrásokat, ezt digitális forradalommal simán lehetne orvosolni, és még a gazdasági mutatónk is javulna tőle
  • nyugdíjasok tömege tengődik létminimum alatt, a szolidaritási és megtakarításai pillérre alapozott nyugdíjrendszer ezt megoldhatja. 

Az Egyensúly Intézet (ET) az állampolgári nevelés reformjáról szóló csomagban súlyos megállapítást tesz: a közéleti aktivitásban tapasztalható civil apátia egyik oka abban kereshető, hogy a demokratikus szocializációt a közoktatás helyett a családok és a média, esetleg alternatív iskolák végzik. Csak az állami iskolák tehetők felelőssé, a múltunk, a történelmünk alakulásának ebben nem lehet szerepe?

Növekszik a politika iránti bizalomvesztés, ez egy globális folyamat, az USA példája mutatja, hogyan ásták alá az alapvető demokratikus intézményekbe vetett közbizalmat: a vesztes fél szavazóinak jelentős része ma nem ismeri el legitimnek a legutóbbi elnökválasztás végeredményét. Ez veszélyes, főképp, hogy a folyamatnak most csak a közepénél tartunk.

Lát bármennyi esélyt arra, hogy az USA-ban tapasztalt szélsőséges események Magyarországon is bekövetkezzenek? Látja maga előtt a Parlamentet ostromló tömeget, vagy valami hasonlót?

Hirdetés

Magyarországon a megosztottság miatt ez mindig létező veszély.

De addig még nem jutottunk el, hogy egy politikai vezető szavai nyomán tömegek megkérdőjelezzék nyilvánosan az országgyűlési választások végeredményét. Efelé haladunk?

A múltban erre is volt már példa, de nem szeretném a napi politikai ügyek felé vinni a beszélgetést. Annyi bizonyos, hogy itthon látszik a politikai polarizáció elmélyülése, hogy úgy tekintünk a választásra, mintha a létezésünk múlna rajta. Ez pedig a szakpolitikai döntések nívójára és a politikai közösség kohéziójára is rombolóan hat…

…vagy épp politikai pártállástól függően nem feltétlenül fogadjuk el, hogy az oltás mindenekfelett.

Pont a Covid-járvány mutatott rá arra, mennyire kulcsfontosságú, hogy az emberek bízni tudjanak az állami szervekben. Ma már látszik, hogy a hatékony védekezésben előnyt élveztek azok az országok, ahol a polgárok azt látták, hogy hiteles és elegendő mennyiségű információt kapnak a járvány alakulásáról; cserébe alávetették magukat a szükséges korlátozásoknak.

A politika iránti bizalomvesztés világtrendje összefügg a szakpolitikai döntéshozatal, a közpolitikai viták minőségével, a szavazók szélsőséges polarizációjával, vagyis hogy mély és átjárhatatlan szakadék alakul ki a véleményformálók között, és ez a személyes identitásunk részévé válik. Itthon viszont specifikus probléma, hogy úgy várjuk el a felelős döntést a választóktól, hogy a közoktatásban semmilyen tudást nem szereznek arról, hogy működik a demokrácia, mi a logikája, mik a korlátai, egyáltalán hogyan kell vitatkozni, vagy szembeszállni a manipulációs kísérletekkel. Erre két tanévben, heti egy órában próbál felkészíteni az iskola, ami édeskevés.

Az alapítványi iskolákból hallani, hogy foglalkoznak olyan témákkal, mint a fake news. A közoktatás ezek szerint nem érzékeli a fenti témák fontosságát?

Inkább arról van szó, hogy eddig mindenki megúszásra játszott: senkiben sem volt meg a bátorság, hogy igazán hozzányúljon ehhez a területhez. Itthon egyébként is rossz tapasztalataink vannak az államilag szervezett indoktrinációról, és a közoktatás kitartótan poroszos szellemisége sem javít a helyzeten.

BP-3454

Fotó: Bodnár Patrícia / Index

Mi viszont nem indoktrinációról vagy frontális demokráciaoktatásról beszélünk. A tanulónak nem lexikális információkat kell elsajátítania, hanem készségeket és képességeket: hogy miként legyen autonóm, kezdeményező polgár, illetve hogy tudjon és akarjon vitatkozni. Nemcsak arról van szó, hogy tudnunk kell mérlegelni, mi lesz a következménye, ha x pártra szavazunk, hanem arról is, hogy például hogyan tudjuk tolerálni, ha a közvetlen környezetünkben élők alapvető kérdésekben más véleményen vannak, mint mi. A fiatalokat érdekli ez a kérdés: nap mint nap politizálnak, akkor is, ha nem tudnak róla. Sajnos a választási ciklusokban gondolkodó politika nem kellőképpen motivált, hogy felismerje az informált, tudatos választó hosszú távú fontosságát. Pozitív fejlemény, hogy 2020-ban az állampolgári nevelést önálló tárgyként vezették be a tantárgyak közé, de szerintem hiányosan és átgondolatlanul.

Az ET egyik javaslata arról szól, hogy a demokrácia korszerűsítése jegyében a politika gyakorlatilag szálljon ki bizonyos közintézményekből, és azok kizárólag szakmai alapon működjenek, hogy kell ezt elképzelni?

A politika legtöbb alapkérdése nem dönthető el szakmai alapon: mindig világnézeti, ideológiai kérdés lesz például az abortusz, a halálbüntetés, állam és egyház helyes viszonya, vagy hogy az adórendszer szociális célokat is szolgáljon-e, vagy csak a gazdasági növekedést. Vannak viszont olyan területek, mint a jog, a közegészségügy vagy a monetáris politika, ahol objektív mérőszámok alapján meghatározható, melyik döntés rossz, és melyik jó. Úgy gondoljuk, hogy ezekben a témakörökben a politikának nincs helye. Én nem hiszek a „szakértők diktatúrájában”, a politika nem kiiktatható a politikából. De ettől még vannak területek, ahol a szakértők jobb eredményeket tudnak elérni, és a szavazatokért versengő politikusok csak ártani tudnak. A kettőt szét kell választani! Épp ebből a belátásból született a kormányoktól függetlenül működő jegybank vagy a független bíróságok intézménye.

Magyarul a politika hagyja békén a Kúriát, az Alkotmánybíróságot, a Médiatanácsot vagy a jegybankot?

Igen, és itt tényleg nem számít, hogy épp ki van hatalmon – ezeken a területeken a függetlenség és a szakértelem tényleg kulcskérdés. És még lehetne másokat is sorolni.

Soroljunk!

Létezik egy eddig sehol sem megvalósított gondolat, amelyet érdemes lenne átgondolnunk: a jegybank mintájára létre lehetne hozni egy független adóügyi tanácsot. Az adórendszerünknek vannak deklarált céljai, amelyeket a gyakorlatban egy egymásnak ellentmondó elemekből álló, Frankenstein-szerű adórendszer kuszál össze. Ez évtizedek óta nem működik jól: túladóztatjuk az értékteremtő munkát, miközben a káros tevékenységeket nem sarcoljuk eléggé, a gazdaságot pedig szektorspecifikus adókkal terheljük.

A kormány azt harsogja, hogy a fogyasztást adóztatja, nem a munkát.

A magyar adóék mégis közel tíz százalékkal magasabb az OECD-átlagnál, és most a kormány álláspontja is az, hogy itt még lenne tennivaló. Visszakanyarodva az adóügyi tanácshoz: ahogy törvény (vagyis a politika) határozza meg, hogy a jegybanknak milyen monetáris célokat kell megvalósítania, hasonló munkamegosztás jöhetne létre az adórendszer terén is. A választott képviselők megszavazzák a fő paramétereket (progresszív vagy egykulcsos adórendszer legyen-e, a GDP mekkora hányadát akarjuk beszedni, mely jövedelmi-társadalmi csoportoknak akarunk kedvezni az adózással) – de ezeknek a céloknak a részletes előmozdítását bízzuk azokra, akik ehhez értenek! Közgazdászokra, akik végtelen mennyiségű tapasztalati ismeret alapján hatékonyan tudják kalibrálni a részleteket, és mivel nem versengenek szavazatokért, nem fognak szavazatvásárlás vagy klientúraépítés céljából kivételezni.

Az alkotmányos intézmények depolitizálásának a modellje akár sikeres is lehetne, ha nem olvasnánk időről időre a sajtóban a „közismert balliberális” vagy „köztudottan kormánypárti” közgazdász, ügyvéd stb. szóösszetételeket.

Ez végső soron kiiktathatatlan, de a tanács megválasztásának eljárásrendje sokat segíthet a politikától való eltávolításban. A független jegybankok működése mindenesetre arra utal, hogy a politika világszerte felismerte, hogy van, ahol egyszerűen nincs dolga. Nagy-Britanniában például egyenesen odáig mentek, hogy 2013-ban egy kanadai közgazdászt választottak jegybankelnökké. Miért ne lehetne a magyar jegybank következő elnöke a világ legjobb közgazdásza, aki már bizonyított, és akit tényleg senki nem vádolhat pártpolitikai kötődéssel? Az Egyensúly Intézet legfőbb szakpolitikai mondanivalója tulajdonképpen egy mondatban összefoglalható: mindenki tegye azt, ami a dolga!

Az egyik javaslatuk szerint végezhetné algoritmus a választókörzetek kijelölését. Ez azért izgalmas felvetés, mert a kormányzópártot érte olyan vád, hogy 2014-ben nem lett volna meg a kétharmados győzelem, ha a határokat nem úgy szabják át, ahogy tették. Az algoritmusos megoldás ismert külföldön?

Persze, például Mexikó több államában is, Angliában pedig ezt a munkát egy független szakmai bizottság végzi. A leglényegesebb, hogy meglegyen a közbizalom azokban, akik a választókörzetek határait megrajzolják, és a változtatás ne módosítsa érdemben a pártok közti erőviszonyokat. Bárki bármit gondol a mostani választási rendszerről, az biztos, hogy nagy baj, ha nincs konszenzus a szisztéma pártatlanságáról.

A közoktatás a kutatásuk alapján a leginkább megtérülő nemzeti szintű befektetés lenne, és bár a 2021-es költségvetésben a korábbinál több pénz jutott rá, a 2018-as PISA-felmérésben az EU-átlag alatt vagyunk, idegennyelv-ismeretben hátulról a 3. helyen állunk az unióban. Hogyan tudnánk jobban felkészíteni a munkaerőpiacra az iskolásokat, milyen szerepet vállaljon az állam és milyet ne?

Mielőtt arról beszélünk, hogy hogyan lehet 21. századi a közoktatás, vagy hogy egyáltalán mi a célunk a közoktatással – jelenleg erről sincs közös jövőképünk –, előbb azt kellene biztosítanunk, hogy 15–20 év múlva egyáltalán legyen még, aki tanít benne. Egy-két évtizeden belül ugyanis a tanárok fele nyugdíjas korú lesz, és minden egyes évben többen mennek ki a rendszerből, mint ahányan bejönnek.

Plusz az sem lenne baj, ha a pedagógusok foglalkozási presztízsindexe nem az utolsók között kullogna különböző mérések szerint.

Ez a kulcskérdés: hogy a legtehetségesebb fiatalok számára ma nem vonzó perspektíva, hogy tanárok legyenek, inkább menekülnek ez elől. Ezért nagyon kevesen kerülnek a képzésbe, azt kevesen végzik el, a végzettek közül kevesen mennek tanárnak, és még közülük is rengetegen lemorzsolódnak az első 10 évben. Gondoljunk bele: egy kezdő pedagógus fizetése ma bruttó 219 ezer forint, jóval kevesebb, mint egy bolti árufeltöltőé. Ennyiért várjuk el, hogy a jövőnkről gondoskodjanak, miközben ehhez nem kapják meg a szükséges szakmai autonómiát, cserébe az idejük jelentős részét felesleges adminisztrációval vesztegetik.

Hogy hangzik az önök javaslata?

Ahhoz, hogy a legtehetségesebbek menjenek pedagógusnak, legalább két dolog szükséges: a normális bérezés, és hogy a tanárok szabadon végezhessék azt, amire a képzés felkészíti őket. Ezért azt javasoljuk, hogy 2030-ra legalább az átlagbér kétszeresére emeljük a kezdőfizetésüket, tegyük korszerűbbé és gyakorlatorientáltabbá a képzést, az állam pedig hagyja dolgozni a pedagógusokat. A központi mikromenedzselés helyett a politika foglalkozzon azzal, ami a dolga: határozzon meg kimeneti célokat, mindenekelőtt hogy milyen készségeket kell elsajátítania a diáknak, amelyekkel megállja a helyét a társadalomban és a gyorsan változó munkaerőpiacon. A tanároknak pedig meg kell hagyni a szabadságot a tankönyvek és a helyi viszonyokra, egyes diákokra szabott pedagógiai módszerek megválasztásában. Szintén létfontosságú, hogy az iskola ne újratermelje, hanem kiegyenlítse a szegénység okozta hátrányokat. Az, hogy ma ki képes akár csak a középiskolába, pláne egyetemre bejutni, nem tehetség, szorgalom és képesség függvénye, hanem a társadalmi helyzeté.

Ezt melyik kutatás támasztja alá?

Az egy-egy évben a felsőoktatásba bejutó hallgatók közül egy százalék érkezik hátrányos helyzetű családból. Ez alapján vagy azt feltételezzük, hogy a szegények genetikailag butábbak, amit nem hiszek, vagy azt, hogy van valami az iskolarendszerben, ami visszaveti a szegény családból érkezőket. A szegény családok gyermekei már a magzati kortól kezdve kulcsfontosságú egészségügyi és szociális szolgáltatásokból maradnak ki, és gyakran nem biztosított számukra a nyugodt, megfelelő környezet a tanuláshoz. Ezzel szemben egy jómódú családnak van kerete a különórákra, a korrepetálásra, a gimnáziumi felvételikor kulcsfontosságú információs előnyről és társadalmi kapcsolatokról már nem is beszélve.

Gyakran emlegetik a leghatékonyabb, legsikeresebb struktúrák között a finnt vagy a dél-koreait. […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/belfold/2021/11/15/filippov-gabor-interju-/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Elkaszálta a bíróság a tihanyi önkormányzat Balatoni Kapu projektjét

Elkaszálta a bíróság a tihanyi önkormányzat Balatoni Kapu projektjét

Valószínűleg még évekig szenvedni fogunk az átmenő forgalom következményeitől – kommentálta Tihany polgármestere a település közlekedése …