A volt köztársasági elnök a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökeként a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum diákjainak tartott előadásában a fenntarthatósági témahéten arról beszélt, hogy a Föld népességének száma az utóbbi száz évben megnégyszereződött, meghaladta a nyolcmilliárdot.
Az emberi tevékenység az ipari forradalom, vagyis az utóbbi kétszáz évben hajtotta végre a környezet átalakításának 99,9 százalékát, ami a biológiai sokféleség rovására ment a szárazföldi, tengeri élőhelyek elfoglalásával, az állat- és növényfajok kiszorításával.
A mintegy 200 diáknak a biodiverzitás és az emberi tevékenység összefüggéseiről tartott interaktív elődásában a korábbi államfő kifejtette: a Föld 4,5 milliárd éves története során a korábbi pusztulást mindig természeti erők okozták, a jelenlegit azonban egyetlen faj dominanciája eredményezte, döntően az emberi tevékenység befolyásolja.
Áder János jelezte: jelenleg több mint 40 ezer állat- és növényfaj tartozik a veszélyeztetett kategóriába, a klímaváltozás, az élőhelyek zsugorodása, a termőföldhasználat módja, a környezetszennyezés, az illegális kereskedelem, valamint az özönfajok megjelenése és térnyerése miatt.
Az egyes okokat részletezve egyebek mellett kitért arra, hogy az ipari forradalom óta használt szén, olaj, gáz miatt üvegházhatású gázok kerültek a légkörbe, és a Föld légkörének és vizeinek felmelegedését okozták.
A légköri szén-dioxidot ugyanakkor nem az erdők, hanem nagyobbrészt a tengerek, óceánok nyelik el, a hőmérsékletük emelkedése azonban elpusztítja a korallokat, amelyek telepei nagyon sok élőlénynek adnak otthont.
Ha nem változtatunk a fogyasztási szokásainkon, a károsanyag-kibocsátáson, ennek a századnak a végére eljuthatunk oda, hogy a Föld átlaghőmérséklete három Celsius-fokkal emelkedik a párizsi klímacsúcson vállalt másfél fok helyett
– jegyezte meg a volt köztársasági elnök.
Az egyre több ember elveszi az élőhelyeket az állatoktól és a növényektől, az erdőirtás mértéke mára Európában egy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!