A holland műfűüzemben úgy őrzik a technológiai titkokat, mint a Coca-Cola receptjét, hiszen az ázsiai országok is szeretnék kivenni részüket a holland pázsitért járó profitból, és ehhez szívesen inspirálódnának a több mint 20 éve folyamatosan fejlesztett gyártási módszerekből. Ezért a látogatók csak az üzemek egy kis területét tekinthetik meg, a zárt ajtók mögé csak a megbízható partnereket engedik be.
„Természetesen partnerként még mi sem videózhattunk vagy fotózhattunk, így csak csodáltuk az üzem professzionalizmusát. 20 gép készíti a műfüveket azon a részlegen, amit megtekintettünk, ebből a legkomolyabb a Royal Grass márkát gyártja” – kezdi beszámolóját Papp Ákos.
A Royal Grass forgalmazási jogát nem osztogatják könnyen, 10 év sikeres partneri együttműködés után kapta meg a Holland Pázsit. Uden városában, 2023 márciusában átvehették az engedélyt.
A Royal Grass márka másik különlegessége, hogy ez az első 100%-ban újrahasznosítható műfű a világon.
„A Royal Grass mérnökei azt a lehetetlennek tűnő kihívást akarták teljesíteni, hogy környezetbarát lehessen a műfüvük. Ehhez kifejlesztették az ecobacking hátlapot, ami azt jelenti, hogy a fű szála és a hátlap anyaga ugyanabból a műanyagcsaládból származik. Így, miután elérte 15 éves élettartama végét, az egész ledarálható, és ugyanolyan termékként használható újra. Ha ezt összevetjük a ténnyel, hogy mérések alapján évi 1200 liter vizet spórol meg egy átlagos kertes ház tulajdonosa azzal, hogy nem kell öntöznie a gyepet, valóban környezetbarát választás lehet a kényes gyepszőnyeg helyett a Royal Grass műfű” – zárja gondolatait Papp Ákos.
Forrás:
https://www.origo.hu/itthon/20230504-a-vilagelso-hollandmufu-gyarban-jarhatott-egy-magyar-ceg.html
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!