2022. január 17., hétfőMa Antal napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 354,00 Ft | USD: 309,00 Ft | CHF: 339,00 Ft
2022.01.17. Antal Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 354,00 Ft | USD: 309,00 Ft | CHF: 339,00 Ft
Kezdőlap / Belföld / A tisztes szegénység eltűnt hazánkban, könnyen feladják az emberek

Hirdetés

A tisztes szegénység eltűnt hazánkban, könnyen feladják az emberek

Hogy ünneplik idén a karácsonyt a gyógyuló drogosok Ráckeresztúron? Mennyire sikerült megszerettetni velük a reformátusok ünnepi hagyományait?

Nagyon jól. Advent első vasárnapján kezdtünk el készülődni az ünnepre. Egy karácsonyi lapot sokszorosítottunk, hogy mindenkinek jusson belőle. Ez egy gyűjtést tartalmaz karácsonyi énekeinkből, arra gondoltam, ha majd lesznek gyerekeik, akkor elő tudják majd venni. Lesz egy repertoárjuk a karácsonyi énekekből. Minden évben a könnyekig meghatódom azon, hogy a srácok milyen lelkes odaadással éneklik a karácsonyi énekeket.

Az adventi időszakban beszélgetünk is ünnepi szokásainkról. Legtöbben elmondják, hogy ők otthon nem csinálnak semmi különöset karácsonykor. És nem csak a volt állami gondozottak, hanem a jobb családból jövő fiatalok is erről számolnak be. Ilyenkor mindig elszorul a szívem, hogy ma egy középosztálybeli család se csinál semmit karácsonykor. Most is, amikor adventbe lépve az első bibliaórán kiosztottam a karácsonyi lapokat, azzal, hogy ezeket az énekeket fogjuk gyakorolni, hogy karácsonykor már jól menjenek, megkérdeztem őket, hogy karácsonykor mit szoktak csinálni, mit szoktak énekelni. Semmit – jött a válasz. Azt értem, hogy ahol alkoholisták a szülők, ahol nincs fa, nincs kaja, nincs ajándék, semmi nincs, csak verekedés, ott nincs karácsonyi ünnep se. Ezen nem is csodálkozom. De ahol van karácsonyfa, van halászlé, ajándékhegyek tornyosulnak a fa alatt, ott vajon mit énekelt együtt a család szent este… Hát sokszor kiderül az ilyen családból érkezettek válaszaiból is, hogy semmit. Ezen minden évben megütközöm.

Hirdetés

Talán ha a Mennyből az angyalt nem is, a Csendes éjt, vagy legalább a Kis karácsonyt azért eléneklik a gyerekek…

A többség semmit sem énekel már együtt. A karácsonyi lelkiséget természetesen nem csak az énekekkel lehet kifejezni. Ezzel tisztában vagyok, azzal is, hogy a XXI. század embere már nem szeret, vagy már nem szokott énekelni. A nagymamám még főzés közben énekelt egyedül a konyhában. Ma már énekelgetni nem sikkes. Sőt, inkább restellni való. Szóval az a lényeg, hogy karácsonykor nálunk, Ráckeresztúron lelkesen énekelnek a fiatalok.

Hányan vannak most az intézetben?

Körülbelül negyvenen.

Milyen a családi háttér szerinti összetételük? Mekkora hányaduk érkezett jó családból, illetve rossz körülmények közül?

A legkülönfélébb családi hátterű gyerekek megtalálhatók nálunk. Mielőtt bárki szívinfarktust kap ijedtében, hogy az ő gyereke is drogossá válhat, gyorsan megnyugtatok mindenkit: azok a gyerekek, akik szerető, gondoskodó, törődő családban nőnek fel, nem szoktak drogossá válni. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletesnek kell lennie a családnak, hogy a drog veszélyétől védettek legyenek gyerekeik. Elegendő, ha a szülők szeretettel és törődéssel fordulnak a gyerekeik felé. Természetes, hogy előfordulnak mulasztások, lehetnek elrontott sztorik, de az ilyen törődő családokban felnövő gyerekek nem szoktak a drog rabjaivá válni. És ha véletlenül, mégis megtörténik a baj, azért, mert például rosszkor volt rossz helyen, és ő is ki akarta próbálni, de benne ragadt, akkor viszont ezek a fiatalok nagyon könnyen ki tudnak mászni belőle, mert rendelkeznek azzal a belső stabilitással, amit a családi fészek tud biztosítani.

Kik a leginkább veszélyeztettek?

Az elhanyagolt gyerekek. Akik vagy azért válnak elhanyagolttá, mert a szülők karriert építenek, vannak köztük ambiciózus elit családok, magasan képzett, sok diplomás szülőkkel. A másik végén pedig azért elhanyagoltak a gyerekek, mert a nyomorúság nem csak a testi nyomorúságot, a mélyszegénységet jelenti, hanem lelki, szellemi, erkölcsi nyomort is.

Régen ismert volt a tisztes szegénység jelensége, az, hogy ha valaki nagyon szegénységben élt is, de ettől még nagy odafigyeléssel törődött a gyerekeivel is, megfoltozta a zoknijukat, felvarrta a leszakadt gombokat. Na, ez az ami eltűnt, ez a tisztes szegénység. Ha valaki nagyon szegény, akkor ma könnyen feladja, tehetetlennek érzi magát, feltartja kezét és azt mondja: „nahát akkor ez van, és kész…”.

BP-9064

Fotó: Bodnár Patrícia / Index

És ezek a jómódú, karriert előnybe helyező családok, akikről beszélt, amikor azzal szembesülnek, hogy a gyerekük drog rabja lett, képesek változtatni és olyan hátteret biztosítani, hogy segítsenek a gyereknek lejönni róla?

Igen, ahol van muníció, ahol megfelelő a háttér, legtöbbször a szeretet győz. Bár gyakran előfordul, hogy úgy képzeli a szülő, hogy beadja a gyerekét a rehabilitációra, mint ahogy beadja az óráját az óráshoz, és úgy gondolja, hogy mi majd telefonálunk, ha lehet a gyerekért jönni. Jó, nem mondja ki, de látszik rajta, hogy leginkább ezt szeretné. Mert amikor felvetjük, hogy lehetőség van részt venni a hozzátartozói, illetve a szülői csoport foglalkozásain, akkor csak értetlenül néz, és nem jön… Nem érti, hogy miért kellene neki is ilyen csoportba, ilyen konzultációkra járni, hiszen nem ő drogozik, vele nincs semmi baj. Ilyenkor megpróbáljuk elmagyarázni neki, hogy mi rendszerszemléletben gondolkozunk, hogy nincsenek elkövetők, meg áldozatok, és hogy nagyon fontos a család szerepe, és hogy a terápiában neki is részt kell venni, ha azt akarja, hogy segítséget tudjon nyújtani a gyerekének a rehabilitáció alatt és az után is. Megpróbáljuk megértetni vele, hogy milyen jó, ha a gyereke azt érzi: nem csak ő vívja élete legnagyobb harcát, hanem a szülei is, ők is változni akarnak, ők is járnak csoportterápiára, ők is megpróbálják átgondolni a dolgokat, hogy ők miben hibáztak, mert nem biztos, hogy mindent csak drogos gyerek csinált rosszul. Egyszer bejött hozzám szomorúan egy gyerek azzal, hogy „Anya azt mondta, hogy tönkre tettem a családomat.” És akkor azt mondtam neki erre: „Mi van? Én úgy tudtam, hogy a gyerekeket szülők nevelik. És te tetted tönkre a családot? Ezt azért egy kicsit árnyaljuk majd, jó? Erről beszélgessünk majd!” Mert nem fekete-fehérek a dolgok. Ha egy gyerek drogozik, lop, csavarog, hazudik, agresszív, bűnözői életvitelt folytat – akkor e mögött a szülők felelőssége is ott van. Ők is elvéreztek. Mert ilyenkor gyakran a gyerek nagyon súlyos elhanyagolása áll a háttérben. Olyan nincs, hogy egy gyerek egyszer csak elkezd rosszalkodni, mindig meg lehet találni a család életében azt, ami őt sérülékennyé tette.

Tehát szerencsés esetben a szülőket be lehet vonni a terápiás folyamatba, de mi van azokkal a gyerekekkel, ahol a szülők maguk is kezelésre szorulnának?

Sok gyerek sajnos ilyen családból érkezik, van, ahol a szülők drogosok, alkoholisták, bűnözők, ahol az apa éppen börtönben van. Olyan is van, akit egyszer sem látogat meg az anyukája.

Nagyon sokat beszélünk a terápia folyamán a gyerekkel arról, hogy nem ő tehet erről, hanem a szüleinek az élete is hozzájárult ehhez, ugyanakkor ha valaki gyűlölettel vagy haraggal fordul a szülei felé, az elfojtott harag veszélyesebb, mint a megélt harag. Ezért nagyon fontos, hogy az érzésekről sokat beszéljünk. Minden nap az esti találkozó az érzésekről szól, a reggeli találkozókon olyan történetekről beszélnek, amik közül nagyon sok a gyerekkorról, a szülőkkel való konfliktusokról szól, arról, hogy a szülők, hogy elhanyagolták, hogy bántalmazták őket. A szülőkről nagyon sokat beszélgetünk, hogy megértsék őket. Hogy a végén elérjük azt, hogy ez a harag együttérzéssé alakuljon át, hogy megértsék azt, hogy a szülei is elvéreztek, hogy ők is elszúrták az életüket. És hogy milyen sok szenvedés van a mögött, hogy mondjuk nincs étel az asztalra, hogy mindenki részeg, hogy csak verekedés, sokszor nagyon súlyos bántalmazás van. Amikor eljutunk idáig, én azt szoktam mondani: Figyelj, ha megbocsátottál a szüleidnek, az nem jelenti azt, hogy ezentúl minden vasárnap ott kell legyél köztük, vagy hogy neked mindig mindenben segítened kell az utolsó csepp véredig nekik, de legalább havonta egyszer imádkozz értük szeretettel úgy, hogy „Édes Istenem, kérlek, hogy az édesapámon könyörüljél, hogy meg tudja változtatni az életét, hogy boldogabba legyen, stb.”, és ha havonta egyszer imádkozol érte, hidd el, hogy meg fog látszódni az életén”. Ezt meggyőződéssel mondom neki, hogy ez így van, hiszen most már a legmodernebb tudomány képviselői se vitatják, hogy van szellemi valóság. Például megtörténhet, hogy éjjel kettőkor New Yorkban sikítva felébredt valaki, mert abban a pillanatban az ikertestvérét Budapesten elgázolta egy kamion, és csak másnap tudja meg, hogy miért sikoltozott éjjel. Azt már senki nem vitatja, hogy van egy szellemi erőtér is. És ha valaki elkezd imádkoznia a szüleiért, akkor ott valami enyhülni fog, és megjelenik az áldás. De az nem azt jelenti, hogy érdemtelenül is tisztelni kell a szülőket. Ezt nem kérjük, sőt azt, mondjuk, hogy „add ki a mérged nekünk, mert mi most meg fogunk érteni téged, és mi veled érzünk együtt”. De a sok-sok beszélgetésnek az a vége, hogy a végén ő maga fog rájönni, hogy ő valójában már nem is haragszik a szüleire, hanem sokkal inkább sajnálja őket.

A különböző társadalmi rétegekből, nagyon eltérő státusú családokból érkező drogos gyerekek együtt élnek egy éven keresztül Ráckeresztúron. A nap huszonnégy órájában együtt vannak, együtt dolgoznak. Nem okoz gondot a köztük meglévő kulturális különbség, és az, hogy mivel a legkülönbözőbb típusú és hatású kábítószerekről próbálnak lejönni, súlyosan, illetve kevésbé súlyosan terhelt az idegrendszerük?

Nagyon kevés problémánk ered ebből. Annak ellenére nem jelent ez komoly gondot, hogy van olyan gyerek, akinek az esetében a WC helyes használatáról is beszélni kellett a kezdeti időkben, és mellette szobatársként egy diplomás fiatal él. Öt terápiás csoport van naponta, amelyeken a sérelmeikről, a fájdalmaikról meg azokról a gonoszságokról beszélünk, amiket ők követtek el korábban másokkal szemben. Ezeken a foglalkozásokon megszületik közöttük az empátia. Mondhatjuk azt is, hogy ez egy érzékenyítő kurzus is a különböző szubkultúrából érkezőknek.

Feltételezem, hogy Ráckeresztúron a jó körülmények között élő, elit családba született gyerek is rádöbbenhet esetleg arra, hogy a borsodi nyomorból, alkoholista szülők gyerekéhez képest neki mennyi esélye lett volna arra, hogy ne a kábítószerhez nyúljon, hanem máshol keresse a megoldást…

Tévedés, ha azt hiszik az átlagemberek, hogy csak a nyomorúságban drogoznak, a posztmodern társadalomban az aranyifjúk szere a kábítószer. A régi bölcs mondás, hogy „jó dolgában nem tudja, hogy mit csináljon”. Tehát pont az jelenti a nagyon nagy veszélyt a társadalomra, hogy a magas státusú emberek is nyúlnak a szerhez.

Miért éppen az aranyifjak példája jelenti a súlyos veszélyt?

Azért, mert ők az influenszerek, ők a véleményformálók. Ők mondják meg, mi a menő. Amit az elithez tartozók csinálnak, arra figyelnek a többiek. Nem tudom feltűnt-e, hogy már nem menő cigizni. Harminc-negyven évvel ezelőtt még azt láttuk a tévéhíradókban, hogy cigiznek az államelnökök. Lehet, hogy ma is cigiznek, de már nem engedik, hogy lefotózzák őket cigarettázás közben. Mert már nem menő. Ha az elit drogozik, veszélyesebb, mint ha a halmozottan hátrányos településeknek a nagyon szegény rétege drogozik. Ha ki is megy a divatból a […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/belfold/2021/12/27/erdos-eszter-kabitoszer-drogfuggoseg-interju-reformatus-egyhaz-rackeresztur/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

„Nem tudnak lejönni a szerről az oltottak” – tüntetést tartott a Mi Hazánk Budapesten

Ismét oltásellenes tüntetést tartott a Mi Hazánk az úgynevezett „Covid-diktatúra” ellen az Egészségügyért Felelős Államtitkárság épülete előtt Budapesten. …