Orbán Viktor miniszterelnöknek és Vitályos Eszter kormányszóvivő és a Bántalmazott Nők Digitális Polgári Kör alapítójának írtak nyílt levelet a Tisza Párt női politikusai. Kiemelték: a „nők biztonságának növelése, méltóságuk elismerése és a nők elleni erőszak visszaszorítása egész Magyarország közös ügye”.
A Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt alelnöke, Bódis Kriszta, a Tisza Párt társadalompolitikai szakértője, Bujdosó Andrea, a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője valamint Lakos Eszter, a Tisza Párt EP-képviselője által megfogalmazott üzenetben sérelmezik, hogy olyan személyek jelennek meg ünnepeltként, vagy lépnek fel a kormány által szervezett illetve támogatott eseményeken, akik „a nők elleni erőszakot elkövették, támogatták vagy bagatellizálták”.
Dopeman nőverésre buzdító és erőszakot támogató kijelentései, Curtis által elismert fizikai bántalmazás, valamint Nagy Feró kijelentése, amely szerint a Szőlő utcai javítóintézetben kényszerítés áldozatává vált kiskorú lányok »is kerestek pénzt, mindenki jól járt«, egyaránt olyan megnyilvánulások, amelyek szöges ellentétben állnak a nők védelméről szóló kormányzati kommunikációval
– áll a levélben.
Majd a következő kérdéseket tették fel:
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!